Publicidad
http://assets.natgeotv.com/Shows/62116.jpg

EGY SARLATÁN FOGSÁGÁBAN

Amikor Hitler 1934-ben Németország Führerévé vált, azt ígérte, hogy egy olyan erős és hatalmas náci birodalmat épít, amely ezer évig fog állni. A náci ideológia egyik sarokköve az volt, hogy a német egy árja, a többinél magasabb rendű faj, amit – többek közt – az új vezető fiatalos lendülete és magabiztossága is bizonyít. Hitler akkoriban a negyvenes évei közepén járt, s állítása szerint azon kívül, hogy az első világháborúban meglőtték és gázmérgezést kapott, soha nem volt beteg.

A valóság azonban kissé eltért ettől az idealizált propaganda-képtől: Hitlert többféle kór is kínozta, ráadásul hipochonder is volt, így 1936-tól rendszeresen járni kezdett egy Theodor Morell nevű orvoshoz (sokak szerint sarlatánhoz), aki konyvalékok és orvosságok sokaságát írta fel neki – melyektől aztán a Führer valóban súlyos beteg lett...

Bár megismerkedésükkor Morell jól menő magánpraxist vitt az elegáns Kurfürstendammon, a náci rezsim első évei még igencsak balcsillagzatúak voltak számára. Mivel sötét haja, erősen pigmentált bőre és úgy általában az egész habitusa azt a gyanút ébresztette a németekben, hogy esetleg egy zsidóval van dolguk, lassan, de biztosan elkezdett fogyatkozni a kliensköre. Morell végül az utolsó pillanatban megtalálta az egyetlen létező megoldást a problémára: belépett a náci pártba, és ettől kezdve nemcsak a régi betegeit kapta vissza, de újabbak is felfedezték őt maguknak a legmagasabb náci uralkodó körökből. 

Morell kezei között Hitler amúgy se túl acélos egészsége drámai sebességgel tovább romlott – annyira, hogy a második világháború végére gyakorlatilag fizikai ronccsá vált. Egy amerikai titkosszolgálati jelentés szerint a sarlatán orvosságok tucatjait szedette vele – melyek egy része ártalmatlan volt, a másik része pedig pusztító méreg –, s a rengeteg injekciótól és szúrástól a teste végül leginkább egy tűpárnára emlékeztetett. A dokumentumok szerint a háború évei alatt Morell 70-nél is több vegyületet alkalmazott rajta; vajon ezek milyen mértékben befolyásolták a döntéseit és a viselkedését? Melyek voltak Hitler alapbetegségei, miket képzelt be magának, és milyen lelki, idegrendszeri és testi rendellenességeket köszönhetett az orvosának? A Nat Geo lebilincselő filmje vadonatúj szemszögből mutatja be a világtörténelem egyik leghírhedtebb emberét…

HIRDETÉS

VIDEÓK