12+12+Amazónia a világ legnagyobb kiterjedésű esőerdeje és legsokszínűbb, legnagyobb fajgazdagságú élőhelye. A film ebbe a nagyszerű – a Föld ökológiai egyensúlya szempontjából kulcsfontosságú – rengetegbe látogat, többek közt anakondákat, lajhárokat, kajmánokat, madárpókokat és folyami delfineket lencsevégre kapva természetes élőhelyükön.
Afrikát hajlamosak vagyunk azonosítani a szavannával, s nem véletlenül: a legendás füves élőhely a kontinens közel felét lefedi, s olyan ikonikus állatoknak szolgál az otthonául, mint az oroszlán, az elefánt, a gnú, a gepárd, vagy épp a zsiráf. A film a Föld egyik legfontosabb és egyben legtörékenyebb ökoszisztémáját tárja a nézők elé…
A korallzátonyok a tenger legsokszínűbb, ökológiai szempontból legértékesebb ökoszisztémái, nem véletlenül szokták őket a „tenger esőerdejének” is hívni. A film az Ausztrália keleti partjai előtt húzódó Nagy-korallzátonyhoz kalauzolja a nézőket, többek közt polipokról, dugongokról, medúzákról, tengeri teknősökről és fehéruszonyú szirtcápákról is csodálatos felvételeket bemutatva.
Az Északi-sarkvidéknek van egy nagy előnye: az éghajlata annyira mostoha és elviselhetetlen, hogy az ember ez idáig nem tudta benépesíteni és tönkretenni. Az állatok azonban sokkal jobb alkalmazkodók az embernél, így a film stábját jegesmedvék, rozmárok, jávorszarvasok, farkasok és kardszárnyú delfinek fogadták a végtelen fagyos sivatagban és a partjait mosó vizekben…
A Sziklás-hegység esőárnyékos keleti előterében egy nyílt, különleges, többnyire csak füves vegetációval borított ökoszisztéma alakult ki: a préri, mely egykor Észak-Amerika jelentős részét elfoglalta, de amely mára az emberi tevékenység hatására eredeti kiterjedése töredékére zsugorodott össze. A film a préri utolsó bolygatatlan foltjaira látogat, bölények, vörös rókák, villásszarvú antilopok, fehérfejű rétisasok és vadlovak nyomában.
Miként lehet életben maradni, sőt szaporodni és utódokat nevelni a világ legősibb, legjárhatatlanabb esőerdeiben? És hogy néz ki egy hamisítatlan magashegyi köderdő? A filmben Ázsiába látogatunk, ahol a repülőkutyák, az ugrópókok, a vízibivalyok és az ázsiai elefántok példáján keresztül az adaptáció legbámulatosabb formáival ismerkedhetünk meg.
A Föld felületének több mint 70%-át óceánok borítják, mégis alig tudunk valamit erről a fontos élőhelyről, mert a kutatóknak eddig az ökoszisztéma mindössze 10%-át sikerült többé-kevésbé feltárniuk. A film a tudomány eme adósságát igyekszik leróni a világóceán legizgalmasabb tájain ördögráják, hosszúszárnyú bálnák, barrakudák, delfinek és cetcápák közé merülve.
A vizes élőhelyek – legyenek sós- vagy édesvizűek – a Föld leggazdagabb, legváltozatosabb, biológiailag legsokszínűbb ökoszisztémái közé tartoznak. A gyönyörű film mocsarak, lápok, mangróveerdők és lagúnák mélyére látogat, hogy természetes környezetükben lesse meg az ott táplálkozó és szaporodó madarakat, békákat, teknősöket, rákokat és krokodilokat.
A forró, víztelen kő- és homoksivatagok ugyan szélsőségesen mostoha és barátságtalan élőhelyek, ám ez távolról se jelenti azt, hogy élettelenek lennének. Az evolúció ugyanis meghökkentően innovatív és találékony, ha adaptációról van szó, így a világ sivatagaiban a skorpióktól a csörgőkígyókig és a tevéktől a gyíkokig állatfajok sokasága találja meg a számítását.
A madarak a szabadság jelképei az ember szemében, ám az életük valójában távol van a szabadtól és kényelmestől: a szeszélyes irányú szelektől a szintén változékony termikekig láthatatlan tényezők sokasága korlátozza őket, az olyan új keletű, emberi eredetű hatásokról nem is beszélve, mint a légszennyezés és a földfelszíni élőhelyek riasztó mértékű degradációja.
Tavakban és folyókban élni – sajnos nagyon úgy tűnik – fényűző dolog. Sőt: életveszélyes. A statisztikák szerint ugyanis az édesvízi fajok ötször nagyobb ütemben halnak ki, mint a szárazföldi társaik, lévén az ember természetpusztító tevékenységével szemben a folyók és a tavak a legvédtelenebbek.
Vadságuknak és megközelíthetetlenségüknek köszönhetően a hegyek sokáig a vadvilág utolsó menedékei voltak a civilizáció pusztításával szemben. Mostanra azonban az ember a természet eme utolsó szentélyeibe is betette a lábát, bányáival, forgalmas országútjaival és erdőirtó tevékenységével gyökerestül felforgatva az itt élő fajok életét.
A közel hatszázezer négyzetkilométeren elterülő Madagaszkárt mérete és tájképi sokszínűsége miatt „a nyolcadik kontinensként” is szokták emlegetni az ökológusok. Arról, hogy ez az elnevezés egyáltalán nem túlzás, most mi is megbizonyosodhatunk. A film segítségével tarts velünk a misztikus szigetre, ahol kaméleonok, lemúrok, véznaujjú makik és mongúzok hemzsegnek a vadonban – és próbálnak alkalmazkodni az egyre dominánsabb emberi jelenléthez…
