vasárnap

július 24.

  • 06.00

    Törzsutas a vadonban

    16+16+
    +

    A vér harcosai, 1. évad | 4. epizód

    A Kenyában élő szamburu népcsoport mindennapjai állandó küzdelemmel vannak kikövezve, hisz a vízhiányon túl a csordáikat tizedelő ragadozók is megkeserítik az életüket – a teheneik nélkül pedig nem élhetnek, hisz nemcsak a tejük, de a vérük is a legfontosabb tápanyagforrásaik közé tartozik. A filmben Hazen Audel ezt a kőkemény életformát igyekszik elsajátítani, többek közt kutat ásva, új legelők után járva és a samburuk teheneire leső vadállatokkal szembeszállva.

    Ugrás a filmhez
  • 06.55

    A Zambézi

    12+12+
    +

    A zabolátlan folyó, 1. évad | 2. epizód

    A második epizódban a Viktória-vízesésénél folytatjuk utazásunkat, a magasztos folyamon egészen az indiai-óceáni torkolatig jutva. A Zambézi ezúttal is egy elbűvölő, zabolátlan vízfolyás arcát mutatja – kivéve a karibai vízierőmű környékén, ahol a duzzasztógát mögött hullámzó mesterséges tó miatt az 50-es években közel 60 ezer őslakos tongának kellett szülőföldjét és egész múltját maga mögött hagynia...

  • 07.50

    Fenn a csodás Északon

    12+12+
    +

    Újjászületés, 1. évad | 1. epizód

    A Skandináviát hosszú hónapok óta fogságában tartó tél lassan enged szorításából: a sarkvidéki szelek immár kevésbé metszőek, a nappalok mind többet harapnak ki a rövidülő éjszakákból, a felszakadozó hótakaró alól egy vadonatúj, üdezölt világ képe kezd kibontakozni. A nyár azonban még távol van, a korán érkezők számára a túlélésért vívott igazi harc csak most kezdődik...

  • 08.45

    Fenn a csodás Északon

    12+12+
    +

    Túlélni a tundrát, 1. évad | 2. epizód

    Skandinávia legtávolabbi, legészakabbi részén egy hatalmas fátlan vadon nyújtózik a végtelenbe: a sarkvidéki tundra, ahol az év nagy részében csak ritkán kúszik fagypont fölé a hőmérséklet, és ahol azt gondolnánk, hogy egyetlen növény- és állatfaj se próbálkozik meg a fennmaradással. Az élővilág legkülönfélébb mérerű és életmódú képviselői azonban ezen a zord tájon is jelen vannak, hol rejtett, hol látványos csatákat vívva az elemekkel és egymással.

  • 09.40

    A Yukon aranyásói

    12+12+
    +

    Viharos kezdet, 4. évad | 1. epizód

    Az új szezon első epizódjában Bernie összetűzésbe kerül legtapasztaltabb alkalmazottjával, Jarrettel; több hónapos magányos előkészítő munka után Chris ismét találkozik feleségével és három kicsi gyerekével; Big Al pedig szintén visszatér Alaszkába – kerekesszékben, azt remélve, hogy saját és bányája sorsa is jobbra fordulhat ebben az idényben.

    Ugrás a filmhez
  • 10.35

    Szabadok szigete

    12+12+
    +

    A tenger és a farkasok között, 1. évad | 1. epizód

    Hans és Timbi merész terveket dédelgetnek egy új farmmal kapcsolatban, de mivel a közelmúltban súlyos sérüléseket szereztek, az erdőterület kiirtásánál segítségre szorulnak.

    Ugrás a filmhez
  • 11.30

    A halál torkában

    12+12+
    +

    A rémület hullámain, 1. évad | 6. epizód

    Egy magashegyi expedíció nem a tervek szerint alakul; egy lélegzetelállító motorcsónakverseny drámai véget ér; és egy downhill kerékpárfutamon ellenőrizhetetlenné válnak az események.

    Ugrás a filmhez
  • 12.00

    Garázs varázs

    12+12+
    +

    Morris Traveller ajándékba, 2. évad | 7. epizód

    Richard és Tracy garázsában egy 1968-as Morris Traveller áll – vagy legalábbis egy fél Morris Traveller… Ugyanis miután megvásárolták a kocsit autóbolond fiuk, Justin 17. születésnapjára, egymás után érték őket a katasztrófák: előbb a restaurálással megbízott szerelő csapta be őket, gyakorlatilag eladva az autó felét, utóbb pedig Justin betegedett meg súlyosan – nem sokkal az előtt, hogy maga fogott bele az autó helyrepofozásába. A kétségbeesett szülőknek hét év elteltével nem maradt hát más választása, hogy mint hogy elhívják Timéket, felkérve őket a megkésett születésnapi ajándék működőképessé tételére…

    Ugrás a filmhez
  • 13.00

    Dönts vagy meghalsz!

    12+12+
    +

    Vége mindennek, 1. évad | 7. epizód

    Az epizódból többek közt megtudjuk, hogy milyen a híres pamplonai bikafuttatás a rohanó állatok lábai alól nézve; hogy van-e esélye a túlélésre annak a fiúnak, aki beleesett Los Angeles sebes folyású, kibetonozott medrű nagyvárosi vízfolyásai egyikébe; és hogy hol érdemes menedéket keresni egy 8-as erősségű földrengés által rázott irodaépületben.

    Ugrás a filmhez
  • 13.30

    Dönts vagy meghalsz!

    12+12+
    +

    Örvényben, 1. évad | 3. epizód

    Az epizódból többek közt megtudjuk, hogy mi történik, ha egy vadvízi kajakos halálos örvény foglyává válik; hogy mit érez az a sofőr, aki egyszer csak arra eszmél, hogy az út mindkét oldalán erdőtűz tombol; és hogy van-e esélye a túlélésre annak a pilótának, akinek a gépe egy különös időjárási jelenség következtében váratlanul zuhanni kezd.

    Ugrás a filmhez
  • 14.00

    Eszement játékok

    12+12+
    +

    Jobb és bal, 4. évad | 5. epizód

    Lehetünk balkezes művészek vagy jobbkezes könyvelők, valamennyien mindkét agyféltekénket használjuk. De van valamilyen tudományos alapja annak a vélekedésnek, mely szerint az agyunk bal fele felel a kreativitásért, a jobb pedig a logikus gondolkodásért? Előfordulhat, hogy valakinél az egyik oldal dominánsabb a másiknál? A film interaktív játékok és kísérletek segítségével mutatja be a két agyfélteke működését és hatóterületeit…

    Ugrás a filmhez
  • 15.00

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    Tizennegyedik rész, 2. évad | 14. epizód

    Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni hegyről való lefutás, felugrással egybekötött rúgás megkísérlése és üvegpalack-rakéta útnak indítása közben.

    Ugrás a filmhez
  • 15.30

    Eszement játékok

    12+12+
    +

    Szuper érzékek, 5. évad | 3. epizód

    Gondolkodott már rajta, hogy honnan ered az egyensúlyérzékünk? És azon, hogy milyen módon érzékeljük az idő múlását? És ez még csak a kezdet, ha feltárjuk ön előtt az emberi szervezet rejtett műszereit, azt fogja hinni, hogy valami 21. századi hi-tech robotlényről szól a film…

    Ugrás a filmhez
  • 16.30

    Hitler és a nők

    12+12+
    +

    Hitler és a nők, 0. évad | 1. epizód

    Abban minden történész egyetért, hogy a nők fontos szerepet játszottak Hitler és a többi náci vezető életétben. Ám míg egyes tudósok egyszerű áldozatokként tekintenek rájuk, mások szerint erkölcsi támaszt nyújtottak a náci ideológia kidolgozásához és gyakorlatba ültetéséhez, s ezért bűnrészességgel vádolják őket.

  • 17.30

    Franciaország: élet a német megszállás alatt

    AllAll
    +

    Franciaország: élet a német megszállás alatt, 0. évad | 1. epizód

    1940. június 14.: Német csapatok masíroznak végig Párizs utcáin, jeléül, hogy Franciaország immár megszállt ország. Az időszak katonai és politikai eseményeit jól ismerjük, azt azonban, hogy milyen volt a kor a kisember szemszögéből, sokkal kevésbé. A film személyes visszaemlékezések, exkluzív amatőr felvételek és népszerű korabeli dalok segítségével idézi meg a náci csapatok által megszállt Franciaország hangulatát.

  • 19.00

    Kozmosz: Történetek a világegyetemről

    12+12+
    +

    Mindenek előtt, 1. évad | 7. epizód

    A Föld, viharos fiatalkora során, szinte minden nyomot eltüntetett saját születésével kapcsolatban. Felmerül hát a kérdés: a tudósoknak miként sikerült kinyomoznia a korát? A film egy iowai ember alig ismert, de annál hősiesebb története, mely csak úgy mondható el teljes egészében, ha képzeletben visszamegyünk abba az ősidőbe, amikor az elemek kialakultak a csillagok szívében…

    Ugrás a filmhez
  • 20.00

    Kozmosz: Történetek a világegyetemről

    12+12+
    +

    A Nap nővérei, 1. évad | 8. epizód

    A film a „Nap nővérei” elbűvölő, mégis alig ismert története – azoké a csillagásznőké, akik a 20. század elején két süket társuk vezetésével katalógust készítettek a csillagokról a Harvard Egyetemen. És a műsorban megismerkedünk azzal a fiatal és dacos brit kutatónővel is, aki, fittyet hányva a leghíresebb tudósok véleményére, elhatározta, hogy megmutatja a világnak, hogy valójában miből épülnek fel a csillagok…

    Ugrás a filmhez
  • 20.55

    None

    +

  • 21.00

    A Hubble kozmikus utazása

    12+12+
    +

    A Hubble kozmikus utazása, 0. évad | 1. epizód

    A Hubble űrtávcsövet 1990 áprilisában a Discovery űrrepülőgép Föld körüli pályára állította, s ezzel a csillagászok egy régi álma teljesült: szert tettek egy teleszkópra, mely a földi légkör zavaró hatását kiküszöbölve gyűjti képeit a világűrről. Az álom azonban hamar rémálommá változott: kiderült, hogy a Hubble tükre meg van repedve, s a nagy reményű méregdrága szerkezet javításra szorul. De miként lehet megjavítani egy műszert, mely 500 kilométeres magasságban a Föld körül kering? A filmben ismerje meg a lélegzetelállító művelet részleteit, és azokat a szakembereket, akik részt vettek a Hubble űrtávcső megtervezésében, megépítésében és megjavításában!

    Ugrás a filmhez
  • 22.00

    Utazás a Föld középpontjába

    12+12+
    +

    Utazás a Föld középpontjába, 0. évad | 1. epizód

    A film egy rendkívüli, több mint hatezer kilométeres utazásra hívja a nézőket a Föld felszínétől egészen a belső magig, egyetlen vágatlan, látványos felvételfolyam segítségével. A számítógépes grafikáknak köszönhetően többek közt szemtanúi lehetünk “belülnézetből” egy földrengésnek és egy vulkánkitörésnek, találkozunk bizarr üreglakó élőlényekkel, behatolunk egy gigantikus kristályokkal teli barlangba, sőt, a legmélyebb régiókba érve, halálos olvadtfém-tornádókba és fantasztikus vaskristály-erdőkbe is keveredünk. Utazásunk ráadásul nemcsak térben, de időben is zajlik, hisz rétegről rétegre haladva láthatjuk, hogy miként halnak ki a dinoszauruszok, és hogy hogyan válnak üzemanyaggá a sok millió évvel ezelőtt élt erdőségek.

  • 23.55

    None

    +

  • 00.00

    Átvilágított történelem

    12+12+
    +

    Jeruzsálem, 1. évad | 1. epizód

    A csapat ezúttal Jeruzsálem építészeti öröksége titkait kutatja a legmodernebb 21. századi lézerszkenneres technológia segítségével. Miként épültek a Templom-hegy híres kőfalai? És a kétezer évvel ezelőtti fejlettségi szinten hogyan lehetett megalkotni egy olyan hatalmas mesterséges hegyet, mint amilyen a Heródium, Nagy Heródes legendás erődje? A film építészei társaságában tartson velünk a misztikus Szentföldre – és a nekünk lenyűgöző csodákat örökül hagyó ókorba…

    Ugrás a filmhez
  • 01.00

    Átvilágított történelem

    12+12+
    +

    Colosseum, 1. évad | 4. epizód

    Steve Burrows és csapata Rómába utazik, hogy egy 3D-s lézerszkenner segítségével választ keressenek a Colosseummal kapcsolatos három izgalmas – de eddig megválaszolatlan – kérdésre: a rómaiak annak idején pontosan miként építették Európa egyik leglenyűgözőbb amfiteátrumát? Volt valaha tető a híres műemléken? És mennyiben hasonlít a Colosseum szerkezete a mai nagy stadionokéhoz?

    Ugrás a filmhez
  • 02.00

    None

    +

  • 02.50

    Kozmosz: Történetek a világegyetemről

    12+12+
    +

    Szellemek az égen, 1. évad | 5. epizód

    Miként torzítja az univerzumról alkotott képünket a fény, az idő és a gravitáció kombinációja? A film erre a kérdésre keres választ, amikor belehallgat egy apa és fia 1809-ben, egy dél-angliai tengerparton lezajlott beszélgetéseibe. Az apa William Herschel, minden idők egyik legnagyobb megfigyelő csillagásza – aki elsőként ismerte fel, hogy a csillagászati távcsövek valójában „időgépek” –, a fiú pedig John Herschel, a déli égbolt első leírója és a kettőscsillagok pályameghatározásának úttörője…

    Ugrás a filmhez
  • 03.35

    None

    +

  • 04.20

    None

    +

  • 04.25

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    Bomba a fedélzeten, 3. évad | 5. epizód

    (12) Az izgalmas sorozat az utóbbi évtizedek néhány nagy légibalesetének okait igyekszik felkutatni a fekete dobozok adatai, valamint pilóták és szakértők segítségével. 1994. december 11-én egy terroristának sikerült átcsempésznie a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen egy bomba alkotórészeit, melyeket nem sokkal később a Philippine Airlines 434-es járatának mellékhelységében össze is szerelt. A gyilkos szerkezetet ezután a széke alá rejtette, és egy Fülöp-szigeteki rövid leszállás során elhagyta a gépet. Amikor a 434-es járat nem sokkal később ismét a levegőbe emelkedett, a pokolgép menetrendszerűen működésbe lépett. Egy utas azonnal életét veszítette, a többiek sorsa pedig a pilóták szakértelmén múlott, akik elkeseredett harcot vívtak a sérült gép levegőben tartásáért...

    Ugrás a filmhez
  • 05.10

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    Hibás beazonosítás, 3. évad | 6. epizód

    A USS Vincennes egy egymilliárd dolláros hadihajó, melynek légvédelmi rakétái száznál is több ellenséges célponttal képesek elbánni egyszerre. Ilyen fegyverarzenál birtokában a hajó tüzérei számára természetesen annak a beazonosítatlan légijárműnek a célkeresztbe állítása és lelövése sem okozott gondot, amely 1988. július 3-án került be a látómezejükbe az iráni partok közelében. Az amerikai katonák által ellenséges F-14-es vadászgépnek nézett repülő objektumról azonban nem sokkal megsemmisítése után kiderült, hogy az Iran Air 655-ös járata volt, amely fedélzetén 290 ártatlan emberrel haladt menetrendben rögzített célja felé...

    Ugrás a filmhez

hétfő

július 25.

  • 06.00

    Reptéróriás: Dubai

    16+16+
    +

    Ebola a reptéren, 3. évad | 8. epizód

    Melt egy ebolagyanús utashoz riasztják a 3. terminálon; Leigh-nek egy Boeing 777-300-as ad munkát, melyen gyanús olajszag terjeng; Iannek pedig fel kell matricáznia egy A380-as törzsét – mindössze néhány óra alatt…

    Ugrás a filmhez
  • 06.55

    Tonhal-csaták

    12+12+
    +

    Matróz kölcsönbe, 5. évad | 6. epizód

    Amikor a Paul Hebert által irányított Wicked Pissah átmenetileg matróz nélkül marad, Dave Carraro kapitány kölcsönadja neki az FV-Tuna.com egyik emberét. Azt, hogy mindez milyen hatással lesz a két rivális hajó munkamoráljára és fogására, az idő dönti majd el…

    Ugrás a filmhez
  • 07.50

    Gyáróriások

    12+12+
    +

    Pirotechnika, 1. évad | 50. epizód

    Az ausztráliai Howard and Sons közel egy évszázada gyárt tűzijátékokat, s az egymást követő nemzedékek eddig mindig az elődök nyomdokain haladtak. A legújabb tulajdonos-generáció azonban szakított a hagyományokkal, és egy vadonatúj piromusicallel nevezett a montreáli nagy nemzetközi seregszemlére, a Festival des Feux-re. Vajon sikert hoz-e az újítás, vagy kiderül, hogy jobb lett volna az ősapák receptjénél maradni?

    Ugrás a filmhez
  • 08.45

    Tökéletes ragadozók

    12+12+
    +

    Nagy fehércápa, 1. évad | 1. epizód

    Amikor egy jegesmedve gyűrűsfókára les egy lék peremén az északi sarkvidéken, és amikor egy gepárd ráveti magát egy vadul hátrarúgó antilopra az afrikai szavannán, nem csupán a két állat csatázik egymással, de a génjeikben hordozott evolúciós találmányok és lelemények is vizsgáznak s egymásnak feszülnek. A sorozat hat “tökéletes ragadozó” és “tökéletes prédaállat” párharcát mutatja be lélegzetelállító felvételek segítségével. Egy nagy fehércápa 40 kilométeres óránkénti sebességgel suhan kedvenc zsákmánya felé. Rohama az utolsó métereken oly heves, hogy súlyos teste áttöri a víz felszínét, és háromméteres magasságba emelkedik a levegőben – majd állkapcsai a döntő pillanatban összezárulnak, és az ötven darab háromszögalakú, borotvaéles fog a dél-afrikai medvefóka testébe mélyül, felszakítva az artériát. És az igazi zseniális húzás csak ekkor következik a cápa részéről: kissé elhátrál a súlyosan megsebesített, felbőszült fókától, biztonságos távolságból megvárja, amíg elvérzik, s csak ezután kezd neki a lakomának… Így fest egy ideális támadás a nagy fehércápák álmaiban. A legtöbb ütközet azonban korántsem ilyen lefutott, ezért a sorozat stábja alámerült az óceánban, hogy megörökítse a két ősi ellenség generációk ezrei óta folyó élethalálharcait.

  • 09.40

    Tökéletes ragadozók

    12+12+
    +

    Jegesmedve, 1. évad | 2. epizód

    A jegesmedve a világ leghatalmasabb, tökéletes fegyverzettel felszerelt szárazföldi ragadozója, ám az egyik legfontosabb zsákmányállatával, a gyűrűsfókával, még neki is alaposan meggyűlik a baja. A gyűrűsfókák ugyanis, talán éppen a rájuk leselkedő medvék miatt, szinte az egész életüket a víz alatt töltik, így annak, aki el akarja ejteni őket, kivételes képességekkel kell rendelkeznie. De mi súgja meg a jegesmedvéknek, hogy a siker érdekében mikor és hol kell várakozniuk? És ha végre becserkésztek egy gyűrűsfókát, miként ejtik el azt? A film az ősi, sok évezredes jegesmedve-gyűrűsfóka párharcot mutatja be sose látott, bravúros felvételek segítségével.

  • 10.35

    A halál torkában

    12+12+
    +

    A halál targoncája, 1. évad | 12. epizód

    Milyen baleset történhet akkor, amikor egy villástargonca megpróbál megemelni egy konténert? Amikor egy versenyautó beáll a boxba? Vagy amikor egy légibemutató műsora nem egészen a tervek szerint alakul? Figyelje a készülő katasztrófa legapróbb jeleit, és jósolja meg az incidens kimenetelét!

    Ugrás a filmhez
  • 11.05

    Eszement tudomány

    12+12+
    +

    Pezsgő a mikróban, 1. évad | 14. epizód

    Miként kell kosárra dobni egy mozgó járművön? Mi lesz az eredmény, ha beteszünk egy üveg pezsgőt a mikrohullámú sütőbe? És milyen következményekkel számolhatunk, ha ledobunk egy zongorát 30 méteres magasságból? Tim Shaw ismét bebizonyítja, hogy a tudomány nem egy száraz és unalmas valami!

    Ugrás a filmhez
  • 11.30

    Eszement játékok

    12+12+
    +

    Sémák, 3. évad | 16. epizód

    Ön szerint létezik szabad akarat? Úgy gondolja, hogy spontán és egyedi döntések eredménye, hogy melyik pillanatban mit csinál? Vizsgálja felül álláspontját! A film kísérletei és interaktív játékai bebizonyítják, hogy mélyen bevésődött sémák és szokások irányítják a világot! Agyunk miért van meggyőződve róla, hogy ember van a Holdon? Néha miért könnyebb látni, mint hallani a hangokat? És miért rossz az a mód, ahogy reggelente magunkra kapkodjuk a ruháinkat? Tartson velünk, és ismerje meg szokásaink rossz és jó oldalát!

    Ugrás a filmhez
  • 12.00

    A Yukon aranyásói

    12+12+
    +

    Az utolsó kapavágások, 3. évad | 10. epizód

    Nika és Chris tovább küzdenek céljaik eléréséért. Karl szűz terület után néz, hogy valóra válthassa álmait. Ken és Guillaume pedig egy nagy meglepetéssel szembesülnek.

    Ugrás a filmhez
  • 13.00

    Tonhal-csaták

    12+12+
    +

    Matróz kölcsönbe, 5. évad | 6. epizód

    Amikor a Paul Hebert által irányított Wicked Pissah átmenetileg matróz nélkül marad, Dave Carraro kapitány kölcsönadja neki az FV-Tuna.com egyik emberét. Azt, hogy mindez milyen hatással lesz a két rivális hajó munkamoráljára és fogására, az idő dönti majd el…

    Ugrás a filmhez
  • 14.00

    A Harmadik Birodalom építményei

    12+12+
    +

    Kamikaze fegyverek, 2. évad | 6. epizód

    1944-ben az amerikaiak által szorongatott japánok végső, kétségbeesett eszközökhöz nyúltak: öngyilkos, rakétaként becsapódó repülőgépekhez és torpedókhoz, melyeket műszerek helyett emberek irányítottak. Vajon hogyan készültek és működtek a távol-keleti hősiesség és fanatizmus eme hírhedt jelképei? A film szakértői ezt kutatják elfeledett barlangok, növényzettel benőtt bunkerek és egykori szupertitkos támaszpontok mélyén…

    Ugrás a filmhez
  • 15.00

    Országút a pokolba

    12+12+
    +

    Félni jó, 3. évad | 3. epizód

    Brandon számára ismét bebizonyosodik, hogy a félelem egy kifejezetten pozitív érzés, mely olykor életet menthet; Jamie-t egy jeges folyóba esett, felborult teherautóhoz riasztják, melyből egy nőt kell kiszabadítania; és Albertában az extrém hideg ellenére forrnak az indulatok, amikor az új legénység az első nagy kihívással szembesül.

    Ugrás a filmhez
  • 16.00

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    28 másodperc a halálig, 11. évad | 1. epizód

    A venezuelai Santa Barbara Airlines Méridából Caracas-ba tartó járatát 2008. február 21-én rejtélyes baleset érte: a pilótafülkében hat perccel a felszállás után megszólalt a földközelségjelző, majd a gép néhány pillanattal később hegynek ütközött és darabokra szakadt. Mi okozta a 46 ember életét követelő tragédiát? A baleseti kivizsgálók csak azt követően kezdhettek neki a rejtély kinyomozásának, hogy eljutottak a nehezen megközelíthető, isten háta mögötti helyszínre…

    Ugrás a filmhez
  • 17.00

    Gyáróriások

    12+12+
    +

    Pirotechnika, 1. évad | 50. epizód

    Az ausztráliai Howard and Sons közel egy évszázada gyárt tűzijátékokat, s az egymást követő nemzedékek eddig mindig az elődök nyomdokain haladtak. A legújabb tulajdonos-generáció azonban szakított a hagyományokkal, és egy vadonatúj piromusicallel nevezett a montreáli nagy nemzetközi seregszemlére, a Festival des Feux-re. Vajon sikert hoz-e az újítás, vagy kiderül, hogy jobb lett volna az ősapák receptjénél maradni?

    Ugrás a filmhez
  • 18.00

    Országút a pokolba

    12+12+
    +

    Félni jó, 3. évad | 3. epizód

    Brandon számára ismét bebizonyosodik, hogy a félelem egy kifejezetten pozitív érzés, mely olykor életet menthet; Jamie-t egy jeges folyóba esett, felborult teherautóhoz riasztják, melyből egy nőt kell kiszabadítania; és Albertában az extrém hideg ellenére forrnak az indulatok, amikor az új legénység az első nagy kihívással szembesül.

    Ugrás a filmhez
  • 19.00

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    Huszadik rész, 2. évad | 20. epizód

    Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni, amikor mellkassal egymásnak ugrunk egy barátunkkal, és amikor igénybe vesszük egy vízipark szolgáltatásait.

    Ugrás a filmhez
  • 19.30

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    Huszonegyedik rész, 2. évad | 21. epizód

    Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni kőfalak átugrása, fitneszlabdákon való egyensúlyozás és sörpongozás közben.

    Ugrás a filmhez
  • 20.00

    None

    +

  • 21.00

    Kokainreptér – Kolumbia

    12+12+
    +

    Különös vallomás, 2. évad | 4. epizód

    Az epizód tartalmából: egy utas kilenc kiló kokaint próbál kicsempészni az országból ötletes, könyveknek és táblagépeknek álcázott csomagokban; egy másik bűnöző még tovább megy a haszon megszerzése érdekében, egyenesen a fenékimplantátumába fecskendezi a tiltott anyagot; egy harmadik drogfutár idegrendszere viszont gyengének bizonyul, s önként felfedi titkát a vámhatóság megdöbbent emberei előtt.

    Ugrás a filmhez
  • 22.00

    A Yukon aranyásói

    12+12+
    +

    Az utolsó esély, 4. évad | 2. epizód

    Bernie arany nyomaira bukkan új lelőhelyén, de nehezen tudja működésbe hozni gépeit. Karl régi térképek segítségével igyekszik beazonosítani egy aranytelepet a Last Chance (Utolsó esély) nevű helyen. Ken és Guillaume új vállalkozása pedig meglehet, soha nem indulhat már be az engedélyeztetés túlbürokratizáltsága miatt.

    Ugrás a filmhez
  • 23.00

    Explorer 2.0

    12+12+
    +

    Harc a Virungáért, 2. évad | 10. epizód

    A kongói Virunga Afrika legrégebbi nemzeti parkja, ahol a hósapkás hegyektől a felperzselt szavannáig és a vízben álló mocsarakig élőhelyek sokasága található egymás tőszomszédságában. Az utóbbi időben azonban több okból is komoly veszélybe került ez a hatalmas ökológiai értékű vidék: egyrészt ott vannak az orvvadászok, akik attól se riadnak vissza, hogy likvidálják a velük szembeszálló természetvédőket; másrészt megjelentek az olajtársaságok is a közelben, melyek egyre agresszívebben igyekeznek elérni, hogy megkezdhessék a kitermelést a gazdag élővilágú területen.

    Ugrás a filmhez
  • 00.00

    Drog-nyomozók

    16+16+
    +

    Függő Portland, 5. évad | 5. epizód

    Portlandnek rendkívül nagyvonalú a segélyezési rendszere, s ez visszaütni látszik: csak úgy özönlenek a városba a hajléktalanok és a megélhetés nélküli fiatalok, aki aztán rendre a helyi drogdílerek klienseinek számát gyarapítják. A kereskedők ingyen osztogatják a próbaadagokat, s a beetetés sajnos hatásos, mára egy egész nemzedék vált függővé a mexikói kartellek heroinjától.

    Ugrás a filmhez
  • 01.00

    Kokainreptér – Kolumbia

    12+12+
    +

    Különös vallomás, 2. évad | 4. epizód

    Az epizód tartalmából: egy utas kilenc kiló kokaint próbál kicsempészni az országból ötletes, könyveknek és táblagépeknek álcázott csomagokban; egy másik bűnöző még tovább megy a haszon megszerzése érdekében, egyenesen a fenékimplantátumába fecskendezi a tiltott anyagot; egy harmadik drogfutár idegrendszere viszont gyengének bizonyul, s önként felfedi titkát a vámhatóság megdöbbent emberei előtt.

    Ugrás a filmhez
  • 02.00

    A Yukon aranyásói

    12+12+
    +

    Az utolsó esély, 4. évad | 2. epizód

    Bernie arany nyomaira bukkan új lelőhelyén, de nehezen tudja működésbe hozni gépeit. Karl régi térképek segítségével igyekszik beazonosítani egy aranytelepet a Last Chance (Utolsó esély) nevű helyen. Ken és Guillaume új vállalkozása pedig meglehet, soha nem indulhat már be az engedélyeztetés túlbürokratizáltsága miatt.

    Ugrás a filmhez
  • 02.50

    Explorer 2.0

    12+12+
    +

    Harc a Virungáért, 2. évad | 10. epizód

    A kongói Virunga Afrika legrégebbi nemzeti parkja, ahol a hósapkás hegyektől a felperzselt szavannáig és a vízben álló mocsarakig élőhelyek sokasága található egymás tőszomszédságában. Az utóbbi időben azonban több okból is komoly veszélybe került ez a hatalmas ökológiai értékű vidék: egyrészt ott vannak az orvvadászok, akik attól se riadnak vissza, hogy likvidálják a velük szembeszálló természetvédőket; másrészt megjelentek az olajtársaságok is a közelben, melyek egyre agresszívebben igyekeznek elérni, hogy megkezdhessék a kitermelést a gazdag élővilágú területen.

    Ugrás a filmhez
  • 03.35

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    Sivatagi pokol, 10. évad | 9. epizód

    1991. július 11-én a Nigerian Airways 2120-as járata még rendben felszállt a szaúd-arábiai Dzsidda repülőteréről, néhány perccel később azonban a pilóták észrevették, hogy a gép hidraulikájával valami nincs rendben. A kapitány megpróbált visszafordulni a géppel, de későn: az utastér előbb megtelt füsttel, majd a DC-8-as tűzgolyóvá vált és lezuhant. A fedélzeten tartózkodók – többségükben Nigériába hazatérő mekkai zarándokok – kivétel nélkül életüket vesztették. Műszaki hiba vagy emberi mulasztás miatt kellett 261 embernek meghalnia?

    Ugrás a filmhez
  • 04.20

    None

    +

  • 04.25

    Tonhalcsaták – észak dél ellen

    +

    Jenki invázió, 1. évad | 1. epizód

    A gyatra északi tonhalszezon után Dave Marciano kapitány (Hard Merchandise) és TJ Ott kapitány (Hot Tuna) délre hajóznak, hátha az észak-karolinai Outer Banks környékén gazdagabb zsákmány fogadja őket. A sikerhez azonban rögös út vezet, mert vadonatúj technikákat kell megtanulniuk… ismeretlen vizeken, ellenséges riválisok közt kell helytállniuk… és a 900 kilométeres odaút azt jelenti, hogy már az előtt nyakig fürdenek az adósságban, hogy egyáltalán megkezdődött volna a halászszezon.

    Ugrás a filmhez
  • 05.10

    Szenzációs szerelők

    12+12+
    +

    Hullámvasút, 2. évad | 14. epizód

    Vajon miként néz ki és hogyan működik az a hullámvasút, ahol a “hullám” előtag szó szerint értendő? Nos, erre a kérdésre ad most választ az Egyesült Államok-beli Holiday World kalandpark, mely nemrégiben állította hadrendbe Wildebeest névre keresztelt – egy hullámvasút és egy vízi csúszda keresztezéséből született – legújabb csodáját. Az attrakció hamar népszerűvé vált a látogatók körében, hisz kellő félelmet és borzongást vált ki használóiból – de sajnálatos módon a szerkezet hasonló hatással volt az építőire is, amikor az átadás előtti utolsó pillanatokban rejtélyes meghibásodásokat észleltek rajta…

kedd

július 26.

  • 06.00

    Reptéróriás: Dubai

    16+16+
    +

    Hamis papírokkal, 3. évad | 9. epizód

    Leigh megemel egy 300 tonnás Boeing 777-est, hogy megtalálja a hidraulikus rendszer hibáját; Hassan nagy halat fog, amikor kiszúr egy hamis papírokkal Dubai területére lépni szándékozó férfit; Carl pedig egy 95 tonnás segélyszállítmány útját egyengeti, melyet már nagyon várnak a nepáli földrengés földönfutóvá vált károsultjai.

    Ugrás a filmhez
  • 06.55

    Tonhal-csaták

    12+12+
    +

    Szabályszegő kapitány, 5. évad | 7. epizód

    Amikor Tyler McLaughlin, a Pinwheel kapitánya megszegi a halászok egyik legalapvetőbb íratlan törvényét, az FV-Tuna.comot irányító Dave Carraro súlyos dilemma elé kerül a tenger közepén.

    Ugrás a filmhez
  • 07.50

    Nagy, nagyobb, legnagyobb

    12+12+
    +

    Tengeralattjáró, 2. évad | 1. epizód

    A 171 méter hosszú, 155 fős legénységű USS Pennsylvania az Amerikai Haditengerészet legnagyobb tengeralattjárója. Az atommeghajtású jármű maximális merülési mélysége több mint 300 méter, húsz évig képes az óceánokat járni fűtőanyag-utánpótlás nélkül, és hat hónapot maradhat lemerülve egyhuzamban. De vajon milyen múltbéli mérnöki áttörések vezettek e mai lélegzetelállító monstrum megszületéséhez? A film a korai Turtle-től a német U-Boatokig hat mérföldkő-jelentőségű tengeralattjárót mutat be, melyek technológiai újításai nélkül a mai utódaik valószínűleg sokkal kisebbek lennének…

    Ugrás a filmhez
  • 08.45

    Tökéletes ragadozók

    12+12+
    +

    Gepárd, 1. évad | 3. epizód

    A földkerekség leggyorsabbnak tartott ragadozója, a gepárd évmilliók óta nagy előszeretettel csillapítja éhségét antilophússal. Az evolúció azonban az idők során önvédelmi fegyverek egész arzenáljával szerelte fel a sokat üldözött növényevőt, így a puszta gyorsaság ma már közel sem elegendő annak, aki le szerené teríteni… A film látványos felvételein keresztül legyen tanúja a természet egyik legizgalmasabb párharcának!

  • 09.40

    Tökéletes ragadozók

    12+12+
    +

    Krokodil, 1. évad | 4. epizód

    Az elmúlt hetvenmillió évben a krokodilok nem sokat változtak – de a tudósok szerint nem is nagyon tudtak volna hova fejlődni, hisz a jelek szerint már a kezdetektől fogva szinte tökéletesek voltak. Ezt bizonyítja többek között, hogy amikor közeli rokonaik, a dinoszauruszok kihaltak, ők zavartalanul tovább élték világukat, máig alaposan megkeserítve a vízfolyásokon átkelni próbáló csordák életét. A film a mozgalmas életű Mara-folyóhoz kalauzolja a nézőket, ahol a gnúk szó szerint belesétálnak a hüllők nagyra tátott szájába…

  • 10.35

    Dönts vagy meghalsz!

    12+12+
    +

    Cápatámadás, 1. évad | 1. epizód

    Az epizódból többek közt megtudjuk, hogy milyen érzés szemtől szembe találkozni Amerika egyik leghalálosabb hüllőjével; hogy mit kell tennünk, ha nem akarunk egy, a ketrecéből váratlanul kiszabaduló nagy fehércápa ebédjévé válni; és hogy milyen veszélyekkel jár motoros szánnal lavinaveszélyes hegyoldalra merészkedni.

    Ugrás a filmhez
  • 11.05

    Eszement tudomány

    12+12+
    +

    A vonzás ereje, 1. évad | 15. epizód

    A filmben Tim Shaw többek közt szembeszáll a gravitációval néhány artista és egy 50 kilós csillár segítségével, és szélsőséges próbának vet alá néhány gumiabroncsot egy sivatagi tesztpályán – robbanásos következményekkel…

    Ugrás a filmhez
  • 11.30

    Eszement játékok

    12+12+
    +

    Együttérzés, 3. évad | 17. epizód

    Meddig vagyunk képesek elmenni, ha együttérzésről és önfeláldozásról van szó? Milyen motivációk állnak önzetlen, avagy egoista cselekedeteink mögött? A film interaktív játékok és kísérletek segítségével tárja elénk az emberi részvéttel, szánalommal és önfeláldozással kapcsolatos tényeket…

    Ugrás a filmhez
  • 12.00

    Alaszkai ezermesterek

    12+12+
    +

    Komp bajban, 1. évad | 1. epizód

    A fiúkat előbb egy komphoz hívják, mely szorult helyzetbe került a Yukon folyón – a járműnek azonban már a puszta felkutatása is nehéz diónak ígérkezik, a megjavításáról nem is beszélve. Ezután Jimet egy exkavátorhoz és egy dózerhez riasztják a világvégi Ouzinkie faluba.

    Ugrás a filmhez
  • 13.00

    Tonhal-csaták

    12+12+
    +

    Szabályszegő kapitány, 5. évad | 7. epizód

    Amikor Tyler McLaughlin, a Pinwheel kapitánya megszegi a halászok egyik legalapvetőbb íratlan törvényét, az FV-Tuna.comot irányító Dave Carraro súlyos dilemma elé kerül a tenger közepén.

    Ugrás a filmhez
  • 15.00

    Országút a pokolba

    12+12+
    +

    Döntéshelyzetben, 3. évad | 4. epizód

    Amikor váratlanul hóvihar csap le Brit Columbiára, még a legfelkészültebb szakemberek is csak bénultan állnak, sőt két mentőmunkás maga is életveszélybe kerül egy távoli fakihúzó úton. Ezalatt Albertában Adam segítségre szorul, mert képtelen megmozdítani egy árokba csúszott teherautót. Jamie nehéz döntés elé kerül: induljon el északra bikaerős Rotatorával, vagy maradjon a Coquihalla Highway-en, ahonnan a rivális autómentő cégek ki akarják szorítani?

    Ugrás a filmhez
  • 16.00

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    Tűz a raktérben, 11. évad | 2. epizód

    Néhány perccel a felszállás után a ValuJet Miamiból Atlantába tartó 592-es járatán tragikus események láncolata veszi kezdetét. A pilóták először furcsa zajt hallanak a gép törzse felől; azután zavar áll be az áramellátásban; néhány perccel később pedig az utasok sikoltozni kezdenek, s ezzel egy időben füst szűrődik be a pilótafülkébe. A személyzet még megpróbál előkészíteni egy kényszerleszállást, de későn, a lángoló DC-9-es a floridai Evereglades-mocsárba csapódik, a fedélzeten tartózkodó mind a 110 embert megölve.

    Ugrás a filmhez
  • 17.00

    Különleges építmények

    12+12+
    +

    A világ legnagyobb sátra, 1. évad | 74. epizód

    Kazahsztán elnöke egy utópisztikus tervet dédelget újabban: vadonatúj, az űrkorszakot idéző szórakoztató negyeddel gazdagítani az ország csillogó új fővárosát, Asztanát. Egy súlyos kérdés azonban felmerül az elképzeléssel kapcsolatban: miként lehet mediterrán klímát varázsolni egy városrésznyi területre egy olyan helyen, ahol télen mínusz negy fok alá, nyáron pedig plusz negyven fok fölé szökik a hőmérséklet? A válasz: leszerződtetni a neves építészt, Norman Fostert, és megterveztetni vele a világ legnagyobb sátrát…

    Ugrás a filmhez
  • 18.00

    Országút a pokolba

    12+12+
    +

    Döntéshelyzetben, 3. évad | 4. epizód

    Amikor váratlanul hóvihar csap le Brit Columbiára, még a legfelkészültebb szakemberek is csak bénultan állnak, sőt két mentőmunkás maga is életveszélybe kerül egy távoli fakihúzó úton. Ezalatt Albertában Adam segítségre szorul, mert képtelen megmozdítani egy árokba csúszott teherautót. Jamie nehéz döntés elé kerül: induljon el északra bikaerős Rotatorával, vagy maradjon a Coquihalla Highway-en, ahonnan a rivális autómentő cégek ki akarják szorítani?

    Ugrás a filmhez
  • 19.00

    None

    +

  • 19.30

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    Huszonharmadik rész, 2. évad | 23. epizód

    Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni fejenállás, jetskizés és egy esküvőn való részvétel során.

    Ugrás a filmhez
  • 20.00

    Hitler - út a hatalomba

    12+12+
    +

    Irány a háború, 1. évad | 2. epizód

    1929-ben a gazdasági válság által súlyosan érintett Németoszág zűrzavarba süllyedt. A nácik és a kommunisták között véres utcai összecsapások zajlottak, amikor pedig választásokra került sor, a “vörös-veszély” milliókat hajott Hitler karjai közé. 1933-ban Hitlert kancellárrá nevezték ki, s ezzel a fiatal és törékeny németországi demokrácia végveszélybe került.

    Ugrás a filmhez
  • 20.55

    None

    +

  • 21.00

    Nincs visszaút – kitelepítések Európában 1945 és 1949 között

    12+12+
    +

    Nincs visszaút – kitelepítések Európában 1945 és 1949 között, 0. évad | 1. epizód

    A Harmadik Birodalom összeomlása után Kelet-Európa térképét erősen átrendezték a győztes hatalmak. Lengyelországtól Magyarországig és Romániától Ukrajnáig határokat rajzoltak át, Németországot pedig két részre osztották. A lakosság nemzetiségi összetételét teljes mértékben figyelmen kívül hagyó politikai alkuk következményeként közel húszmillió ember kényszerült elhagyni otthonát, vagy került anélkül idegen országba, hogy kitette volna a kertjéből a lábát. A film archív felvételek és túlélők beszámolói segítségével avatja be a nézőket a kelet-európai kitelepítettek tragikus sorsába.

  • 22.00

    Apokalipszis: A verduni csata

    12+12+
    +

    1. rész, 1. évad | 1. epizód

    A német és a francia csapatok által 1916-ban vívott verduni csatát az első világháború leghosszabb és egyik legvéresebb ütközeteként tartják számon a történészek. A közel tíz hónapig tartó öldöklésben negyedmillió ember meghalt, további félmillió pedig megsebesült, – teljesen értelmetlenül, mert stratégiai értelemben egyik félnek se sikerült említésre méltó eredményt elérnie. A film lebilincselő narrációval és utólag színessé varázsolt archív felvételekkel állít emléket a száz évvel ezelőtti konfliktus hőseinek.

  • 23.00

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    Tizenegyedik rész, 3. évad | 11. epizód

    Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni wakeboardozás, hoverboardozás és kosárlabdával való cselezés közben.

    Ugrás a filmhez
  • 23.30

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    Tizenkettedik rész, 3. évad | 12. epizód

    Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni síelés, horgászás és biciklivel való ugratás közben.

    Ugrás a filmhez
  • 00.00

    Drog-nyomozók

    16+16+
    +

    Minnesota heroinvárosai, 5. évad | 6. epizód

    Minneapolis és a szomszédos Saint Paul dílerei az Egyesült Államok talán legjobb minőségű heroinját kínálják a fogyasztóknak. Nem csoda hát, hogy a rendőrök mindent megtesznek az elfogásukért, ám nehéz a dolguk, mert a bűnözők folyamatosan változtatják a helyüket, nincs két egymást követő éjszaka, amikor ugyanabban az olcsó hotelben szállnának meg…

    Ugrás a filmhez
  • 01.00

    Nincs visszaút – kitelepítések Európában 1945 és 1949 között

    12+12+
    +

    Nincs visszaút – kitelepítések Európában 1945 és 1949 között, 0. évad | 1. epizód

    A Harmadik Birodalom összeomlása után Kelet-Európa térképét erősen átrendezték a győztes hatalmak. Lengyelországtól Magyarországig és Romániától Ukrajnáig határokat rajzoltak át, Németországot pedig két részre osztották. A lakosság nemzetiségi összetételét teljes mértékben figyelmen kívül hagyó politikai alkuk következményeként közel húszmillió ember kényszerült elhagyni otthonát, vagy került anélkül idegen országba, hogy kitette volna a kertjéből a lábát. A film archív felvételek és túlélők beszámolói segítségével avatja be a nézőket a kelet-európai kitelepítettek tragikus sorsába.

  • 02.00

    None

    +

  • 02.50

    A Harmadik Birodalom építményei

    12+12+
    +

    A Csatorna-szigetek erődítményei, 3. évad | 1. epizód

    1940 júniusában a nácik brit földre tették a lábukat: elfoglalták a Csatorna-szigeteket, melyek megtartására Hitler olyan masszív erődítményeket építtetett, melyekre az egész Harmadik Birodalomban alig akadt példa.

    Ugrás a filmhez
  • 03.35

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    A gond én vagyok..., 10. évad | 10. epizód

    A Pacific Southwest Airlines Los Angeles-ből San Franciscóba tartó 1771-es járatának útja – némi gyenge turbulenciától eltekintve – eseménytelenül telt. Egészen addig, amíg a pilóták lövéseket nem hallottak az utastérből. A kapitány még értesíteni tudta a tornyot az aggasztó fejleményről, néhány perccel később azonban a gép süllyedni kezdett, majd a földbe csapódott. Ki húzhatta meg a ravaszt? És kit akarhatott megölni? És miért kellett lezuhannia a repülőgépnek? A baleseti kiviszgálók és az FBI ügynökei közös nyomozásba kezdtek a kérdések megválaszolására.

    Ugrás a filmhez
  • 04.20

    None

    +

  • 04.25

    Tonhalcsaták – észak dél ellen

    +

    Rettegés délen, 1. évad | 2. epizód

    Amikor újabb halászhajó érkezik északról az Outer Banks környéki vizekre, a déliek kezdenek attól tartani, hogy egész invázió szakad a nyakukba Gloucester irányából. Egyesek közülük drasztikus lépéseket fontolgatnak az új riválisok elűzésére, mások pedig a korábbinál is nagyobb erővel vetik bele magukat a tonhalhalászatba, hogy így hasítsanak ki minél nagyobb részt a kvótából.

    Ugrás a filmhez
  • 05.10

    Szenzációs szerelők

    12+12+
    +

    Texasi tévétorony, 2. évad | 15. epizód

    Miként lehet biztonságosan lebontani egy 150 méter magas építményt, mely egy sűrűn lakott nagyváros kellős közepén áll? Most, hogy a San Antonio-i városképet közel hat évtizede meghatározó régi tévétorony szavatossági ideje lejárt, erre a fogas kérdésre kell választ találnia a szakembereknek – még mielőtt a szerkezet magától adná meg magát. Riley és operatőre segítségével kapaszkodjon fel ön is a szédítő magasságokba, s figyelje közvetlen közelről a sorozat egyik legveszélyesebb szerelőakcióját!