A lány, akit majmok neveltek

AllAll
Blink Films
A lány, akit majmok neveltek

Leírás

Valamikor 1954 környékén történt, hogy egy isten háta mögötti kolumbiai faluban egy négyéves kislány éppen borsót fejtett szülei parcelláján, amikor erős kezek megragadták, valamilyen droggal elkábították, és szemét-száját befogva elrabolták. Amikor Marina magához tért, azt hitte, hogy vége a rémálomnak, de az csak akkor kezdődött: kiderült, hogy az esőerdő közepén van, tökéletesen egyedül, s kizárólag saját magára számíthat a túlélésért vívott harcban. Idővel azonban meglepő segítői akadtak: egy csapat csuklyásmajom, melyek nemcsak hogy megengedték, hogy a közelükben maradjon, de vakargatták, ápolgatták is, amikor pedig megbetegedett, a maguk módján a gyógyításában is részt vettek…