A náci párt felemelkedése

12+12+
A náci párt felemelkedése

Leírás

A sorozat látványos archív felvételekkel azt mutatja be, hogy a nemzeti szocialisták miként használták ki koruk gazdasági felfordulását, kerültek hatalomra Németországban 1933-ban, és vezették nemzetüket egy brutalitással, genocídiummal és végső katonai vereséggel kikövezett rémálomba.

Epizódok

Évad 1
  • Nácizmus születik

    +

    1918., Németország: Adolf Hitler egy katonai kórház elhagyása után váratlanul a politika színpadán találja magát Münchenben. A szocialisták és a kommunisták ádáz harcot vívnak a jobboldali milíciákkal, s Hitler a káosz közepette egy marginális párt vezetőjévé válik. Fokozatosan felfedezi saját szónoki képességeit, s olyan embereket állít maga mellé, mint Herman Goering és Heinrich Himmler. Hatalomvágytól hajtva megszervez egy puccsot, mely elbukik, és vérontásba és bebörtönzésbe torkollik.

  • Ideológia születik

    +

    Hitler 1924-ben börtönbe kerül a Weimari Köztársaság megdöntésére tett kísérlete miatt. A rács mögött töltött kilenc hónap alatt ír egy könyvet, melynek a Mein Kampf címet adja, s amelyben felvázolja a náci ideológia alapjait. Tervei megvalósításába azonban a szabadulása után még nem kezdhet bele, mert a német gazdaság szárnyal, és az emberek elégedettek a weimari kormánnyal. Vajon az 1929-es Wall Street-i tőzsdekrach elhozza-e a megfelelő alkalmat az ismételt színre lépésre?

  • A hatalom küszöbén

    +

    1930-ra Németországot is elérik a nagy gazdasági világválság hatásai, és a weimari köztársaság válságba kerül. Hitler meglátja a helyzetben rejlő lehetőséget, és Josef Goebbels-szel átfogó propagandaháborút indít a lakosság megnyerésére. Fő üzeneteik: 1) ha ők kerülnek hatalomra, megtagadják a versailles-i békeszerződés által kirótt kompenzáció fizetését a szövetségeseknek 2) talpra állítja a gazdaságot, és minden munkanélküli álláshoz jut 3) és egyébként is, a zsidók tehetnek mindenről.

  • Hatalomban

    +

    Adolf Hitler munkahelyeket és gazdasági fellendülést ígérve jut hatalomra, ám van egy kevésbé hangoztatott terve is: megszabadítani Németországot a zsidóktól, és felkészíteni a nemzetet a háborúra. Ennek jegyében 1933-ban bojkottot hirdet a zsidó tulajdonban lévő boltok ellen, 1935-ben pedig megszavaztatja a Reichstaggal a nürnbergi törvényeket, mely többek megfosztja a zsidókat a választójoguktól, és megtiltja a zsidók és nem zsidók házasságkötését.

  • Háborús előkészületek

    +

    Adolf Hitler elvileg a béke embere, ám 1937 novemberében meghökkentő katonai tervet ismertet tábornokaival: Németország egy éven belül elfoglalja Ausztriát és a Szudétavidéket, majd kelet felé mozdulva egymás után bekebelezi Lengyeloszágot, Ukrajnát és Oroszországot. Hat hónappal később fontos diplomáciai győzelmet arat Nagy-Britanniával és Franciaország felett, minek eredményeként hivatalosan is jogot kap a Szudétavidék elfoglalására…

  • Túl a csúcson

    +

    1941 tavaszán Adolf Hitler hatalma csúcsán van. Európa jelentős részét meghódította, s hazájában nemzeti hős. A háború menete azonban megfordulóban van, és a németek fokozatosan rádöbbennek, hogy manipuláció és rászedés áldozatai lettek.

  • A végső megoldás

    +

    A film azt mutatja be, hogy Hitler és a nácik miként készítették fel a német nemzetet az emberi történelem legsúlyosabb népírtására, melyben mintegy hatmillió zsidó vesztette életét.

  • Lejtőn

    +

    1944-et írunk, és a dolgok kezdenek rosszra fordulni a náci rezsim számára. Keleten a német erők egymás után szenvedik el a vereségeket; nyugaton a szövetségesek átfogó, mindent elsöprő invázióra készülnek; odahaza, a német városokban egyre nagyobb károkat okoznak a folyamatos bombázások; az emberek pedig kezdik elveszteni hitüket Hitlerben, aki már alig van jelen a közéletben.

  • Végjáték

    +

    1945 januárjában a szövetségesek minden irányból átfogó támadást indítanak, mélyen behatolva a Harmadik Birodalom szívébe. Berlini bunkerében Hitler végleg elveszíti a kapcsolatot a valósággal, egyre rosszabb és kiszámíthatatlanabb döntéseket hozva. Legszűkebb környezete még mindig lojális hozzá, a katonai és a politikai vezetést azonban már törésvonalak gyengítik.

  • Felelősségre vonás

    +

    A Németország területére benyomuló szövetséges csapatokat sokkolja a koncentrációs táborok látványa. Rá kell döbbenniük, hogy a nácik még annál is gátlástalanabbak voltak, mint ahogy addig gondolták. Annak érdekében, hogy a pusztítás nem ismétlődhessen meg, azonnal megkezdődik a háborús bűnösök felelősségre vonása.