Eszement játékok

AllAll

Eszement játékok

00:35

Leírás

Attól a perctől kezdve, hogy megszülettünk, egy másfél kilós nyálkás gombóc irányítja valamennyi cselekedetünket, minden röpke gondolatunkat, minden gyors döntésünket, minden komplex, hosszú töprengés után meghozott ítéletünket. Agyunk hősies fizikai erőfeszítés árán igyekszik feldolgozni és értelmezni az érzékszerveink által a külvilágról szerzett végtelen információrengeteget, ám az adatok olykor túl nagy ütemben és túl nagy mennyiségben érkeznek ahhoz, hogy kezelni tudjuk őket. Így fordulhat elő, hogy olykor még a legnyilvánvalóbb nyelvtani hibákat se vesszük észre egy nyomtatott szövegben. Alig 12 watt energia felhasználásával agyunk kitölti a fehér foltokat, esélyt adva a hibák elkövetésére - jó hír azonban, hogy megfelelő edzés esetén, akárcsak testünk bármely izma, agyunk teljesítménye is javítható. Az Eszement játékok című sorozat többek közt meglepő eredményt hozó fejtörőkkel, optikai illúzión alapuló beugratásokkal és nehezen hihető tudományos tényekkel bizonyítja agyunk sebezhetőségét. Legyen szó utcán megállított emberekkel elvégzett mulatságos kísérletekről, vagy a játékba a televíziónézőket is bevonó logikai feladatokról, agyunk a sorozat minden egyes percében füstölni és kattogni fog a szokatlanul erős igénybevételtől!

Klipek

Epizódok

  • Megtévesztés vagy valóság?

    +

    Az agyunk képes elkülöníteni a valóságot a fikciótól? A tényt a manipulációtól? Ha igen, akkor hogyan? Az epizód erre az izgalmas – és sajnos igencsak időszerű… – kérdésre keres választ lebilincselő kísérletek segítségével. Melyik szalagcím mond igazat? Melyik fotó próbálja félrevezetni szemlélőjét? És melyik arcon tükröződnek valós érzelmek, és melyik a pókerarc? A film segítségével tedd te is próbára agytekervényeidet!

  • A film varázsa

    +

    A hollywoodi stúdiók boszorkánykonyhájában egészen meglepő trükköket alkalmaznak annak érdekében, hogy az egyes jelenetek a megfelelő érzelmeket váltsák a nézőkből. Hogyan lehet manipulálni a nézők agyát pl. a vágással? És milyen hatásokat képes elérni egy-egy jól megválasztott hangeffekt? Az epizód megtekintése után valószínűleg egészen más szemmel fogod nézni a filmeket...

  • Kor kérdése

    +

    Tudtad, hogy fontos – sőt olykor megdöbbentő – különbségek fedezhetőek fel a felnőttek és a gyerekek agya között? Az epizódban ezt bizonyítja be szórakoztató módon Marsai Martin színésznő és Anthony Anderson színész-humorista. A kísérletek többek közt az önkéntesek nyelvi képességeit és reflexeit vizsgálják, de a két korosztály a gokartpályán is összeméri tudását – manipulált, megbolondított műszerfalú járművekkel… Milyen neurológiai magyarázata van a két csoport eredményében mutatkozó szignifikáns eltérésnek?

  • Szerelmes agy

    +

    A tudósok szerint a tudatalattinknak nagy szerepe van abban, hogy kibe szeretünk bele. Igaz, hogy a partner által viselt ruha színe, arcának szimmetikus vagy szabálytalan volta, sőt, kivételes esetben, akár egy egyszerű gitár is döntő tényező lehet a párválasztásban? Valóban könnyebben szeretünk bele olyan emberbe, aki valamilyen szempontból emlékeztet egy családtagunkra? Kísérletezz velünk!

  • Nemek játéka

    +

    Van különbség a női és a férfi agy között? Ha igen, akkor ez az eltérés menyire jelentős, és miben nyilvánul meg? A mulatságos epizód erre keres választ színészek és egy házaspár segítségével. A feladatok közé tartozik többek közt egy hűtőszekrény élelmiszerekkel való feltöltése, egy modell ruházatának részletes ismertetése, valamint egy matematikafeladat megoldása; és, ha ez nem lenne elég, a műsorban még egy gázzal teli lufi is felrobban!

  • A muzsika hangja

    +

    Hogyan hat a zene az agyunk működésére? Igaz, hogy nemcsak az érzelmeinkre, de a vizuális, sőt az ízérzékelésünkre is erős hatást gyakorol? Az epizód erre keres választ meghökkentő kísérletek segítségével.

  • A meggyőzés ereje

    +

    Miben különbözik a sikeres vállalatvezetők agya az átlagemberétől? Milyen szerepe van az akaraterőnek és a határozottságnak a gondolkodásmódunkban? Valóban ki lehet lendíteni egy ingát pusztán akarat és koncentráció segítségével? Az izgalmas kérdésekre keress választ meghökkentő kísérletek segítségével!

  • Nincs lehetetlen

    +

    Milyen csalásoknak eshet áldozatául az agyunk? És hogyan tudjuk elménket továbbfejleszteni, olyan képességekkel felruházva, amilyenekkel korábban nem rendelkezett? Az epizódban efféle izgalmas kérdésekre keres választ Drew Brees, a New Orleans Saints amerikaifutball-játékosa. A kísérletek során egyebek mellett leteszteli a reakcióidejét; részt vesz egy kéz-szem koordinációs játékban; és döbbenten figyeli, amint Lior Suchard mentalista minden egyes mozdulatát előre megjósolja.