Halálzóna: Antrax

12+12+

Előzetes

Évad 2
00:30

Leírás

Alig néhány héttel a 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortámadások után újabb halálos bűncselekmény-sorozat rázta meg az amerikai közvéleményt: Egy ismeretlen elkövető lépfenével fertőzött leveleket küldött áldozatainak, akik közül öten meghaltak, 17-en megbetegedtek. A nyomozás során egy sokkoló gyanúsított került az FBI látókörébe: egy vakcinakutatással foglalkozó mikrobiológus, aki könnyen hozzáférhetett a világ leghalálosabb kórokozóihoz.

Klipek

Epizódok

  • Halálos küldemény

    +

    A floridai Boca Ratonban egy férfi rejtélyes körülmények között megbetegszik, és nem sokkal később meghal. Matthew Ryker ügynök bűntényt sejt az eset mögött, és csapatával nyomozni kezd. Amikor újabb betegeknél mutatják ki a lépfenefertőzést, Ryker számára világossá válik, hogy szándékos támadássorozatról van szó, amit postai levelek segítségével követtek el. Bruce Ivins mikrobiológus azonban más véleményen van, és mindent elkövet igaza bizonyításáért.

  • Fertőzés a tévében

    +

    Újabb pozitív eset: Ezúttal egy asszisztenst fertőz meg egy levélküldemény az NBC New York-i székházában. Matthew Ryker ügynök feszült hangulatú megbeszélést folytat a város polgármesterével, mely során azt kéri, hogy zárják le az épületet; felettesei irányából eközben egyre nagyobb a nyomás rajta, hogy derítse ki a támadások motivációját. Bruce Ivins mikrobiológus ezalatt a kollégáival kapcsolatos gyanújáról beszél a terapeutájának.

  • A Capitol Hill támadás alatt

    +

    Megbénul az élet a Capitol Hill környékén, miután egy szenátor gyakornoka óvatlanul felbont egy lépfenével fertőzött borítékot. Dani Toretti ügynök a helyszínen vizsgálódva arra a következtetésre jut, hogy egy magányos farkas lehet az elkövető. Bruce Ivins mikrobiológus ezalatt azt latolgatja, hogy vajon kiben bízhat meg munkahelyén, az amerikai hadsereg járványügyi kutatóintézetében.

  • Vissza a feladóhoz

    +

    Míg Moore ügynök felkutatja a postaládát, amelybe az elkövető a fertőzött borítékokat dobta, Ryker és Dani a borítékok megvásárlásának helyét igyekszik beazonosítani. Az FBI eközben Bruce Ivins múltját és személyiségét veszi górcső alá, miután egy régi mikrobiológus kolléga riasztó dolgokat állít vele kapcsolatban.

  • Mr. Z.

    +

    Miközben Ryker és Dani nekifog Ivins kollégái kikérdezésének, a média és az FBI figyelme az új gyanúsított, “Mr. Z.” felé irányul. Miután Ivins-t poligráfos vizsgálatnak vetik alá, Ryker csapata új megbízást kap – ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a zárt ajtók mögött tovább nyomozzanak a gyilkos küldemények feladója után.

  • RMR-1029

    +

    Ivins-t érzelmileg erősen felkavarja, amikor a nyomozás fordulatot vesz, és új irányba halad tovább. A képbe került esetleges elkövetők egyikéről kiderül ugyan, hogy nincs köze a bűntényhez, egy tudományos felfedezés azonban új lendületet ad Rykerék nyomozásának. Ivins-en egyre nagyobb a nyomás az FBI irányából.

Specialis