Hull a verda

12+12+
© National Geographic
Hull a verda

Leírás

Az öreg, lestrapált autóknak szükségszerűen és örökre befejeződött a pályafutásuk, és mindenképp a roncstelepen a helyük? A sorozat két egymással versengő csapatának hitvallása szerint távolról sem! A Ben Szymanksi és Frankie Oatway, ill. George Percy és Sheldon Nichols alkotta autóőrült párosok meg vannak győződve róla, hogy egy-egy öreg – netán összetört – járgány szétbontásával és alkatrészeik értékesítésével busás haszonra lehet szert tenni.

Epizódok

  • Olcsó roncsok

    +

    A csapatoknak ezúttal is 250 angol fontból kell megvásárolniuk azt az autót, melynek szétbontása és alkatrészei eladása által – ha minden jól megy – busás haszonhoz juthatnak. Frankie-nek és Bennek – nem letörvén a 4x4-esek terén őket korábban ért kudarcok miatt – egy Suzuki Samurai-ra esik a választása, George és Sheldon pedig egy Fiat Seicento-ban véli felfedezni a meggazdagodás lehetőségét – még úgy is, hogy a lestrapált járgány motorja teljesen működésképtelen… (12)

  • Haszonjárművek

    +

    A csapatok előtt álló feladat ezúttal a szokottnál is nehezebb: szűkös keretükből olyan járműroncsokat kell megvásárolniuk, szétszedniük és alkatrészenként értékesíteniük, melyeket egykor valamilyen speciális feladatra gyártottak, netán alakították át gazdáik. De vajon kinek van szüksége traktor- és fagylaltosfurgon-alkatrészekre a tél közepén (12)

  • A 60-as évek sztárjai

    +

    A feladat ezúttal múltidéző, nosztalgikus hangulatba ringatja a fiúkat – a két kétfős csapattól ugyanis azt kérik a szervezők, hogy régi, legendás, még a 60-as években készült autókat vásároljanak, majd értékesítsenek alkatrészenként. George és Sheldon választása egy Triumph Heraldra esik, Ben és Frankie pedig egy Ford Anglia mellett teszi le a garast. Vajon melyik matuzsálem hoz többet a konyhára? (12)

  • Az első autóm

    +

    Szerelőink dolga ezúttal lelki értelemben nehéz: a sorozat készítői arra kérik őket, hogy a párosok egyik tagjának első autóját vegyék meg, szereljék szét, és adják el darabonként busás haszon reményében. Frankie legelső kocsija egy Austin 1100 volt, így ők egy ilyen járgányt szereznek be potom 500 fontért egy munkástól; George és Sheldon pedig Sheldon suhanckori kedvencével, a máig töretlenül népszerű Ford Cortinával próbál szerencsét – melyik csapat nyer többet múltja áruba bocsátásával? (12)

  • Formabontó járgányok

    +

    A csapatokat ezúttal arra kérik a sorozat készítői, hogy olyan autók megvásárlásával, szétszedésével és darabonkénti értékesítésével igyekezzenek minél többet keresni, melyek annak idején, a piacra dobásukkor formabontónak és újszerűnek számítottak. Ben és Frankie választása egy háromkerekű Reliant Robinre esik, George és Sheldon pedig „bezöldül”, s a hibrid technológiát először széles körben elérhetővé tevő Toyota Prius-szal próbál szerencsét. (12)

  • Drága autók

    +

    Az epizód ezúttal nagyon drága autókról szól: a csapatokat arra kérik a sorozat készítői, hogy olyan autók megvásárlásával, szétszedésével és darabonkénti értékesítésével igyekezzenek minél többet keresni, melyek újkorukban legalább 50 ezer fontot értek mai pénzre átszámítva. Ben és Frankie választása egy Mercedes SL-e esik, George és Sheldon pedig egy BMW M3-mal próbál szerencsét. (12)

  • Bérautók

    +

    A csapatokat ezúttal arra kérik a sorozat készítői, hogy olyan autók roncsainak megvásárlásával, szétszedésével és darabonkénti értékesítésével igyekezzenek minél többet keresni, melyek fénykorukban bérautókként teljesítettek szolgálatot. Ben és Frankie a mára legendássá vált régi londoni taxik közül igyekszik felkutatni egyet, George-nak és Sheldonnak pedig a hosszával és a luxusával feltűnést keltő Lincoln Town Car Limousine-ra esik a választása. (12)

  • Szuperautók

    +

    A sorozat eddigi legdrágább epizódjában a csapatoknak rendhagyó módon 10-10 ezer dollár áll a rendelkezésére, hogy vásároljanak egy-egy használt szuperkocsit, majd azokat szétszedve és alkatrészenként értékesítve minél nagyobb profitra tegyenek szert. Játékosainknak első hallásra könnyű dolguk van, hisz sok pénzből kényelmesebb és kellemesebb autót venni, mint kevésből – amikor azonban a nagy befektetés után a Porsche 911 és a Maserati 3200 G darabjainak haszonnal való eladására kerül a sor, kiderül, hogy a sorozat eddigi legnehezebb feladatáról van szó… (12)

  • A francia kapcsolat

    +

    A két csapat ezúttal azt a feladatot kapja, hogy Franciaországban tervezett és készített autók megvásárlásával, szétszedésével és alkatrészenkénti eladásával tegyenek szert minél nagyobb haszonra. Ben és Frankie olyannyira komolyan veszik a dolgot, hogy személyesen utaznak Franciaországba, hogy ott szert tegyenek egy rozsdásodó Citroen DS-re; George és Sheldon ugyan nem mennek ilyen messze hazulról, de azért nekik is sikerül beszerezniük egy ikonikus járművet egy Citroen Dyane képében… (12)

  • Tuning kocsik

    +

    A csapatok ezúttal házilag átalakított és feltuningolt kocsik megvásárlásával, szétszedésével és alkatrészenkénti eladásával igyekeznek minél nagyobb haszonra szert tenni. Vajon a Citroen Saxo VTS, vagy a Vauxhall Corsa bizonyul jobb választásnak? (12)