Afrika ravasz ragadozói

AllAll
Afrika ravasz ragadozói

Leírás

“A kényszer nagy úr”, szokták mondani, s úgy tűnik, az elcsépelt megállapítás az állatokra is igaz: a sorozat főszereplői olyan módszerekhez nyúlnak és olyan kockázatokat vállalnak, melyeket – ha az éhség és a körülmények nem szorítanák rá őket – valószínűleg eszükbe se jutna alkalmazni és vállalni… A sorozat a világ néhány ikonikus élőhelyére látogat, hogy kielemezze az ott élő ragadozók vadászstratégiáit, és megvizsgálja: egyes fajok milyen erényeknek és zseniális húzásoknak köszönhetően tudnak a többi fölé nőni?
▪ Az éhezés olykor szélsőségesen veszélyes akciók megkockáztatására kényszeríti a ragadozókat – így van ez többek közt a botswanai Chobe Nemzeti Parkban is, ahol egy oroszlánfalka megtalálta a módját az elefántok leterítésének.
▪ Van, ahol a prédáért folytatott éles verseny késztet szokatlan viselkedésre egy állatot: például a tanzániai Serengeti Nemzeti Parkban, ahol a gepárdok csapatba verődve próbálják elorozni a zsákmányt a hatalmas hiénafalkák elől.
▪ És az is előfordul, hogy egy ragadozó életterébe olyan ritkán téved prédaállat, hogy amikor eljön a nagy pillanat, minden idegszálával a vissza nem térő lehetőség kihasználására összpontosít – mint a kelet-afrikai Grumeti folyó krokodiljai esetében, melyek egész évben a gnúk tömeges vándorlására várnak…

Epizódok

Évad 1
  • Amfiteátrum

    +

    A ragadozók túlzás nélkül sikerre születtek, hisz az anatómiai sajátosságoktól a génjeikben hordott vadászstratégiákig az evolúció mindennel felszerelte őket, amire csak szükségük lehet. Egyes fajok számára azonban még ez se elég, s leleményes módon élőhelyük domborzati viszonyait is segítségül hívják vadászataik során. A filmben többek közt megismerünk egy oroszlánfalkát, mely egy természetes amfiteátrumban les prédáira Észak-Botswanában.

  • Folyók

    +

    A Mara és a Grumeti folyók minden évben véres küzdelmek színhelyévé válnak, amikor több mint egymillió gnú igyekszik átkelni rajtuk a vízben kushadó nílusi krokodilok között.

  • Folyók

    +

    A Mara és a Grumeti folyók minden évben véres küzdelmek színhelyévé válnak, amikor több mint egymillió gnú igyekszik átkelni rajtuk a vízben kushadó nílusi krokodilok között.

  • Szavanna

    +

    Aki sikeres vadász akar lenni, annak távolról se elegendő a gyorsaságára, izomerejére és fegyverzetére támaszkodnia – a terepviszonyokhoz való alkalmazkodás legalább ennyire fontos, s Afrikában ezzel számos ragadozó tisztában van. A filmben a Serengeti-fennsík két ikonikus vadászát, a gepárdot és az oroszlánt kísérjük el meghökkentően hosszú táplálékszerző útjaikra.