kedd

július 17.

  • 06.00

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    Hős pilóták, 1. évad | 3. epizód

    A visszatekintő epizód három olyan balesetet mutat be, melyeknél a pilóták rendkívüli lélekjelenlétről és szakmai jártasságról tettek tanúbizonyságot. Az egyik eset címszavakban: Alig két perccel az után, hogy maga alatt hagyta a New York-i LaGuarda Repülőtér aszfaltját, a US Airways 1549-es járata madárrajnak ütközött, és mindkét hajtóműve leállt. A zuhanó gépen a legénység megpróbálta újraindítani a motorokat, de eredmény nélkül, így a kapitánynak nem maradt más választása, mint megkísérelni a lehetetlent: a New York és New Jersey közt kínálkozó egytelen szabad területen, a Hudson folyón letenni az Airbus A-320-ast.

    Ugrás a filmhez
  • 07.00

    Dr. Pol állatklinikája

    12+12+
    +

    Háromlábú cica, 7. évad | 3. epizód

    A klinikán ezúttal Tater, a háromlábú cica áll a figyelem középpontjában – valamint néhány trópusi madár, melyeket bizarr sérülésekkel hoztak be Dr. Pol intézményébe.

    Ugrás a filmhez
  • 08.00

    Dr. Pol állatklinikája

    12+12+
    +

    Elütött ló, 7. évad | 4. epizód

    Dr. Pol és munkatársai többek közt megtámadott disznókat, kezelhetetlen kutyákat, valamint egy autó által elütött lovat is kezelésbe vesznek az epizódban.

    Ugrás a filmhez
  • 09.00

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    11. rész, 1. évad | 11. epizód

    A tizenegyedik részből megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni hintázás, házilag készült drótkötélpályán való lecsúszás vagy épp fahéjpor-evés közben…

    Ugrás a filmhez
  • 09.30

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    12. rész, 1. évad | 12. epizód

    A tizenkettedik részből megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni kötélugrás, zsonglőrködés és sárkányeregetés közben…

    Ugrás a filmhez
  • 10.00

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    Kilencedik rész, 3. évad | 9. epizód

    Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni hódeszkázás, ugrálólabdázás és labdával való zsonglőrködés közben.

    Ugrás a filmhez
  • 10.30

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    Tizenegyedik rész, 3. évad | 11. epizód

    Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni wakeboardozás, hoverboardozás és kosárlabdával való cselezés közben.

    Ugrás a filmhez
  • 11.00

    Kokainreptér – Kolumbia

    12+12+
    +

    4. rész, 2. évad | 4. epizód

    Egy repülőtéren sok dolga van a drognyomozóknak. Egy kolumbiai repülőtéren még sokkal több… A Nat Geo izgalmas filmje a bogotai El Dorado Nemzetközi Repülőtér biztonsági embereinek izgalmas munkájába ad bepillantást.

    Ugrás a filmhez
  • 12.00

    Jeges pokol Norvégiában

    12+12+
    +

    Lecsúszva, 3. évad | 7. epizód

    Észak-Norvégiában a teherutómentők élete nem leányálom, és nem csupán a mostoha időjárás miatt: Ha egy jármű megsérül mentés közben, nekik kell kifizetniük a kárt, ami könnyen deficitessé teheti a napot.

    Ugrás a filmhez
  • 13.00

    Hitler bajnokai

    12+12+
    +

    1. rész, 1. évad | 1. epizód

    A nácik a sportot is bevetették a német felsőbbrendűség bizonyítására. „A sportnak egyetlen célja van: tökéletesre kovácsolni a német karaktert” – mondta Joseph Goebbels, s a Harmadik Birodalom tornászai, hegymászói, pilótái, bokszolói és atlétái mindent megtettek e cél elérése érdekében. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy 1936-ban nemzeti ügy volt a német sportolók jó szereplése az olimpián…

  • 14.00

    Hitler bajnokai

    12+12+
    +

    2. rész, 1. évad | 2. epizód

    A nácik a sportot is bevetették a német felsőbbrendűség bizonyítására. „A sportnak egyetlen célja van: tökéletesre kovácsolni a német karaktert” – mondta Joseph Goebbels, s a Harmadik Birodalom tornászai, hegymászói, pilótái, bokszolói és atlétái mindent megtettek e cél elérése érdekében. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy 1936-ban nemzeti ügy volt a német sportolók jó szereplése az olimpián…

  • 15.00

    Jeges pokol Norvégiában

    12+12+
    +

    Veszélyes mentések, 1. évad | 2. epizód

    Norvégiában, a hóviharok és az Északi-sarkkör birodalmában, télen nemcsak a lehetetlen útviszonyok, de a rekordhosszúságú éjszakák is nehezítik a sofőrök dolgát. Ők azonban a rossz előjelek ellenére is útnak indulnak – és a csúszós aszfalton sok esetben csak az első nagyobb emelkedőig vagy meredekebb partfalig jutnak. Ilyenkor csörren meg az autó- és kamionmentők telefonja, akik számára – legalábbis elméletben – nem létezik rossz időpont és megoldhatatlan feladat… Az ismétlő epizód a legizgalmasabb pillanatokat villantja fel újra.

    Ugrás a filmhez
  • 16.00

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    Egyre messzebb a céltól, 13. évad | 3. epizód

    1989. szeptember 3.: A Varig 254-es járata ezer kilométerrel letér a kijelölt útvonaláról, majd Amazónia egy távoli sarkában lezuhan. A nyomozók előbb arra gyanakszanak, hogy elromlottak a Boeing navigációs berendezései, később azonban rájönnek, hogy egy sokkoló emberi hiba okozta a tragédiát…

    Ugrás a filmhez
  • 17.00

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    Hős pilóták, 1. évad | 3. epizód

    A visszatekintő epizód három olyan balesetet mutat be, melyeknél a pilóták rendkívüli lélekjelenlétről és szakmai jártasságról tettek tanúbizonyságot. Az egyik eset címszavakban: Alig két perccel az után, hogy maga alatt hagyta a New York-i LaGuarda Repülőtér aszfaltját, a US Airways 1549-es járata madárrajnak ütközött, és mindkét hajtóműve leállt. A zuhanó gépen a legénység megpróbálta újraindítani a motorokat, de eredmény nélkül, így a kapitánynak nem maradt más választása, mint megkísérelni a lehetetlent: a New York és New Jersey közt kínálkozó egytelen szabad területen, a Hudson folyón letenni az Airbus A-320-ast.

    Ugrás a filmhez
  • 18.00

    Különleges építmények

    12+12+
    +

    A világ legnagyobb sátra, 1. évad | 74. epizód

    Kazahsztán elnöke egy utópisztikus tervet dédelget újabban: vadonatúj, az űrkorszakot idéző szórakoztató negyeddel gazdagítani az ország csillogó új fővárosát, Asztanát. Egy súlyos kérdés azonban felmerül az elképzeléssel kapcsolatban: miként lehet mediterrán klímát varázsolni egy városrésznyi területre egy olyan helyen, ahol télen mínusz negy fok alá, nyáron pedig plusz negyven fok fölé szökik a hőmérséklet? A válasz: leszerződtetni a neves építészt, Norman Fostert, és megterveztetni vele a világ legnagyobb sátrát…

    Ugrás a filmhez
  • 19.00

    Diktátorok kézikönyve

    12+12+
    +

    , 1. évad | 3. epizód

    Ugrás a filmhez
  • 20.00

    Volt egyszer egy bolygó

    12+12+
    +

    Túlélés, 1. évad | 6. epizód

    Ahhoz, hogy a hátán élet virágozzék, bolygónknak nemcsak élhetőnek, de egyúttal halálosnak is kell lennie. A pusztulás minden egyes sejtünkbe bele van programozva, s ez furcsamód az evolúció legnagyobb vívmányai közé tartozik; egy egyed pusztulása ugyanis egy másik előtt nyit utat, ha pedig egy tömeges kihalás egész fajokat küld a süllyesztőbe, még nagyobb az evolúció mozgástere.

    Ugrás a filmhez
  • 21.00

    A Hitlerjugend

    12+12+
    +

    Első rész, 1. évad | 1. epizód

    A Hitlerjugend a náci párt ifjúsági szervezeteként jött létre az 1920-as években. A mozgalom fokozatosan az összes többi ifjúsági szervezetet magába olvasztotta, a német fiúk egy új, a Führer ízlése és céljai szerinti nemzedékét kinevelve. Az első részben tanúi lehetünk, amint ezek a fiatalemberek a tudtukon kívül felkészülnek a háborúra, melyben az utolsó pillanatig követni fogják vezetőjük utasításait.

    Ugrás a filmhez
  • 22.00

    A Hitlerjugend

    12+12+
    +

    Második rész, 1. évad | 2. epizód

    A Hitlerjugend nevelőtisztjei jó munkát végeztek: mire kitört a háború, a szervezet tagjai készen álltak a haza szolgálatára és a náci érdekek védelmezésére. Egyesek közülük oly tökéletes katonáknak bizonyultak, hogy elszántságuknak és brutalitásuknak köszönhetően beválogatták őket egy új normandiai SS-hadosztályba. A szövetségesek a háború során több száz gyermekkatonát fogtak el és küldtek átnevelőtáborokba, ahol évekre volt szükség a gondolkodásuk ismételt egészségessé tételére.

    Ugrás a filmhez
  • 23.00

    Das Reich – Hitler rettegett halálbrigádja

    16+16+
    +

    Das Reich – Hitler rettegett halálbrigádja

    Amikor a szövetségesek 1944 júniusában megindították a partraszállási hadműveletet Normandiában, Hitler a helyszínre vezényelte a ’Das Reich’ nevű hírhedt SS Páncélos Hadosztályt. Az akkoriban Délnyugat-Franciaországban állomásozó 15 ezer fős különítmény méltó maradt az Ukrajnában és Fehéroroszországban szerzett borzalmas híréhez: amerre jártak, vér, tömeges akasztások és lakatlanná vált falvak jelezték útjukat…

    Ugrás a filmhez
  • 00.00

    Az igazi Becstelen brigantyk

    12+12+
    +

    Az igazi Becstelen brigantyk

    Quentin Tarantino „Becstelen brigantyk” című filmje világszerte sikert aratott a mozikban. Van azonban egy másik igazságosztós történet, amely talán még izgalmasabb – és ráadásul igaz. Két zsidó származású amerikai katona az osztrák Wehrmacht egyik dezertált tisztjével nekivág az Alpoknak, hogy információkat gyűjtsenek egy náci katonai bázisról. De vajon sikerül-e életben maradniuk? A Nat Geo filmje archív felvételek, drámai jelenetrekonstrukciók és 2. világháborús veteránok visszaemlékezései segítségével meséli el az Operation Greenup történetét…

    Ugrás a filmhez
  • 01.00

    A Hitlerjugend

    12+12+
    +

    Első rész, 1. évad | 1. epizód

    A Hitlerjugend a náci párt ifjúsági szervezeteként jött létre az 1920-as években. A mozgalom fokozatosan az összes többi ifjúsági szervezetet magába olvasztotta, a német fiúk egy új, a Führer ízlése és céljai szerinti nemzedékét kinevelve. Az első részben tanúi lehetünk, amint ezek a fiatalemberek a tudtukon kívül felkészülnek a háborúra, melyben az utolsó pillanatig követni fogják vezetőjük utasításait.

    Ugrás a filmhez
  • 02.00

    A Hitlerjugend

    12+12+
    +

    Második rész, 1. évad | 2. epizód

    A Hitlerjugend nevelőtisztjei jó munkát végeztek: mire kitört a háború, a szervezet tagjai készen álltak a haza szolgálatára és a náci érdekek védelmezésére. Egyesek közülük oly tökéletes katonáknak bizonyultak, hogy elszántságuknak és brutalitásuknak köszönhetően beválogatták őket egy új normandiai SS-hadosztályba. A szövetségesek a háború során több száz gyermekkatonát fogtak el és küldtek átnevelőtáborokba, ahol évekre volt szükség a gondolkodásuk ismételt egészségessé tételére.

    Ugrás a filmhez
  • 02.50

    Jeges pokol Norvégiában

    12+12+
    +

    Lecsúszva, 3. évad | 7. epizód

    Észak-Norvégiában a teherutómentők élete nem leányálom, és nem csupán a mostoha időjárás miatt: Ha egy jármű megsérül mentés közben, nekik kell kifizetniük a kárt, ami könnyen deficitessé teheti a napot.

    Ugrás a filmhez
  • 03.35

    Alvilág Kft.

    16+16+
    +

    Szexipar, 1. évad | 4. epizód

    Aki szexuális szolgáltatásokhoz akar jutni, ma már lehetőségek sokasága közt válogathat: mehet hagyományos bordélyházba, befizethet speciális masszázsszalonokba, sőt néhány kattintással akár az Interneten keresztül is rendelhet partnert magának. De hogyan működik mindez a gyakorlatban? A megrázó film egy olyan sötét világba nyújt bepillantást, ahol a lányokat áruként adják és veszik, amikor pedig testileg-lelkileg tönkrementek, egyszerűen eldobják őket.

    Ugrás a filmhez
  • 04.25

    A Harmadik Birodalom titkai

    12+12+
    +

    A Hess-rejtély, 2. évad | 1. epizód

    Rudolf Hess 1941 májusában egy Hitlertől kapott titkos megbízatással Skóciába repült – vajon mi volt a magányos, egyáltalán nem kockázatmentes utazás célja az ellenséges vonalak mögé? Netán békét akart kötni az Egyesült Királysággal? És még egy sokakat izgató rejtély Hess-szel kapcsolatban: milyen körülmények között halt meg 1987. augusztus 17-én? 93 évesen, a náci háborús bűnösöket fogva tartó spandaui börtön legutolsó lakójaként valóban önkezűleg vetett véget életének?

    Ugrás a filmhez
  • 05.10

    A Harmadik Birodalom titkai

    12+12+
    +

    A beteg neve: Hitler, 2. évad | 2. epizód

    Dr. Theodor Morrell 1936-tól kezdve szinte éjjel-nappal Hitler mellett volt, kétes és bizonytalan kezelések sokaságát előírván a Führer számára. A naponta nyolc alkalommal sorra kerülő gyógyszerezések során például sztrichint is adott gazdájának – lehet, hogy meg akarta mérgezni őt? És egyáltalán: Hitler elég egészséges volt ahhoz, hogy Németországot vezesse? Igaza van annak a pszichológusnak, aki szerint bipoláris zavarban (mániás depresszióban) szenvedett? A film a Führer nemrégiben előkerült orvosi leletei segítségével igyekszik választ adni az izgalmas kérdésre.

    Ugrás a filmhez