péntek

december 6.

  • 06.00

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    Hős pilóták, 1. évad | 3. epizód

    A visszatekintő epizód három olyan balesetet mutat be, melyeknél a pilóták rendkívüli lélekjelenlétről és szakmai jártasságról tettek tanúbizonyságot. Az egyik eset címszavakban: Alig két perccel az után, hogy maga alatt hagyta a New York-i LaGuarda Repülőtér aszfaltját, a US Airways 1549-es járata madárrajnak ütközött, és mindkét hajtóműve leállt. A zuhanó gépen a legénység megpróbálta újraindítani a motorokat, de eredmény nélkül, így a kapitánynak nem maradt más választása, mint megkísérelni a lehetetlent: a New York és New Jersey közt kínálkozó egytelen szabad területen, a Hudson folyón letenni az Airbus A-320-ast.

    Ugrás a filmhez
  • 07.00

    Dr. Pol állatklinikája

    12+12+
    +

    Tejjel-mézzel, 7. évad | 5. epizód

    Míg Katie, a klinika asszisztense a lelkét is kitéve dolgozik, hogy bekerülhessen az állatorvos-iskolába, Charles-nak egészen másféle ambíciói vannak: alig várja, hogy a család megkóstolja az általa termelt mézet.

    Ugrás a filmhez
  • 08.00

    Dr. Pol állatklinikája

    12+12+
    +

    Madár-matuzsálemek, 7. évad | 6. epizód

    Ínig hatoló sérülések, disznótámadások és matuzsálemi korú, 27 éves madarak – és ez még csak ízelítő mindabból, ami Dr. Polra vár az epizódban.

    Ugrás a filmhez
  • 09.00

    Tárcsázza Cesar Millant!

    12+12+
    +

    Szerelmi háromszög, 1. évad | 5. epizód

    Brent és Aileen még csak nemrég költöztek össze, ám a menhelyről elhozott Titán nevű agresszív pitbulljuk máris éket vert közéjük. Cesar vajon képes-e megmenteni a kapcsolatukat?

    Ugrás a filmhez
  • 10.00

    Elhagyott építmények

    12+12+
    +

    Alaszka szellemépülete, 3. évad | 8. epizód

    Az építészeti projektek egy része kudarcba fullad, s torzóként marad – olykor pénzügyi okokból; máskor a politika áll a háttérben; nem ritkán pedig azért, mert csak az emberi hiúság hívta őket életre.

  • 11.00

    Tényleg így készül?!

    12+12+
    +

    Sajttorta és barátfüle, 1. évad | 3. epizód

    A filmből többek közt megtudjuk, hogy hány sajttorta készíthető 15 tonna krémsajtból; és hogy miként lehet félmillió barátfülét készíteni naponta anélkül, hogy a mennyiség a minőség rovására menne.

    Ugrás a filmhez
  • 11.30

    Tényleg így készül?!

    12+12+
    +

    Sör és kacsa, 1. évad | 4. epizód

    A filmből többek közt megtudjuk, hogy mi a titkos, csak a szakemberek által ismert összetevője az igazán jó pilseni söröknek; és hogy miért szükséges vákuum a tökéletes zamatú sültkacsa elkészítéséhez.

    Ugrás a filmhez
  • 12.00

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    Terror Egyiptom felett, 16. évad | 8. epizód

    Húsz perccel a Sharm El Sheikh-i repülőtér elhagyása után egy orosz turistákat szállító repülőgép a Sínai-félsziget sivatagos felszínébe csapódik. Nem sokkal később egy, az Iszlám Állammal kapcsolatban álló terrorszervezet bejelenti, hogy ők lőtték le a gépet, bosszúból a Szíriát ért orosz támadásokért. Valóban ennyire egyszerű a történet?

    Ugrás a filmhez
  • 13.00

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    Felhőben, 16. évad | 6. epizód

    Az észak-karolinai Charlotte repülőtere felé közeledve a USAir 1016-os járata intenzív csapadékzónába kerül, mely szinte teljesen elzárja a kilátást a pilóták elől. A kapitány úgy dönt, hogy a süllyedést megszakítva leszállás nélkül átrepül a repülőtér felett, ám a művelet nem sikerül, és a gép a földbe csapódik. Az 52 utas közül 37 az életét veszti, de a pilóták a csodával határos módon életben maradnak. Azt állítják, a katasztrófát a rossz látási viszonyok okozták, a baleseti nyomozók szerint azonban ez csak az egyik része a történetnek.

    Ugrás a filmhez
  • 14.00

    Garázs varázs

    12+12+
    +

    Singer Le Mans, 4. évad | 4. epizód

    Egy hetvenéves farmer garázsában nem mindennapi ritkaság parkol: egy 1934-es Singer Le Mans, mely utoljára 17 éve rótta az utakat gazdája súlyos betegsége miatt. Vajon sikerül-e Timéknek észrevétlenül elcsenni és két hét alatt működőképes állapotba hozni a muzeális kincset?

    Ugrás a filmhez
  • 15.00

    Elhagyott építmények

    12+12+
    +

    1936: Olimpiai falu, Berlin, 3. évad | 9. epizód

    Egy olimpia hatalmas lehetőség egy város fejlesztésére, a leszakadó kerületek élettel való megtöltésére. Ám ha a tervezőknek nincs hosszú távú koncepciójuk, a drágán felhúzott létesítmények nem hogy nem vonzzák be az életet a könyékre, de rájuk is lassú pusztulás vár.

  • 16.00

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    13. rész, 1. évad | 13. epizód

    A tizenharmadik részből megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni rúdugrás, síugrás vagy épp egy dombról szemetes vödörben való legurulás közben.

    Ugrás a filmhez
  • 16.30

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    14. rész, 1. évad | 14. epizód

    Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni falon futás, falon ereszkedés és hátizsákként hátra vehető sugárhajtóművel való repülés közben.

    Ugrás a filmhez
  • 17.00

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    Pedig jó ötletnek tűnt – mérnöktudomány 1. rész, Extra | 1. epizód

    Szép házakat és korszakalkotó, jól működő gépeket építeni nagy kihívás – főleg olyan önjelölt kétbalkezes mestereknek, akiknek nagyobb a lelkesedése, mint a szaktudása. A műsor azt mutatja meg látványos felvételek segítségével, hogy mi történik akkor, ha hiba csúszik egy mérnöki alkotás tervezésébe vagy a kivitelezésébe…

    Ugrás a filmhez
  • 17.30

    Pedig jó ötletnek tűnt

    12+12+
    +

    Pedig jó ötletnek tűnt – mérnöktudomány 2. rész, Extra | 1. epizód

    Szép házakat és korszakalkotó, jól működő gépeket építeni nagy kihívás – főleg olyan önjelölt kétbalkezes mestereknek, akiknek nagyobb a lelkesedése, mint a szaktudása. A műsor azt mutatja meg látványos felvételek segítségével, hogy mi történik akkor, ha hiba csúszik egy mérnöki alkotás tervezésébe vagy a kivitelezésébe…

    Ugrás a filmhez
  • 18.00

    Légikatasztrófák

    12+12+
    +

    Hős pilóták, 1. évad | 3. epizód

    A visszatekintő epizód három olyan balesetet mutat be, melyeknél a pilóták rendkívüli lélekjelenlétről és szakmai jártasságról tettek tanúbizonyságot. Az egyik eset címszavakban: Alig két perccel az után, hogy maga alatt hagyta a New York-i LaGuarda Repülőtér aszfaltját, a US Airways 1549-es járata madárrajnak ütközött, és mindkét hajtóműve leállt. A zuhanó gépen a legénység megpróbálta újraindítani a motorokat, de eredmény nélkül, így a kapitánynak nem maradt más választása, mint megkísérelni a lehetetlent: a New York és New Jersey közt kínálkozó egytelen szabad területen, a Hudson folyón letenni az Airbus A-320-ast.

    Ugrás a filmhez
  • 19.00

    Tényleg így készül?!

    12+12+
    +

    Whiskey és briós, 1. évad | 5. epizód

    A filmből többek közt megtudjuk, hogy miért szükséges szárazjég a tökéletes briós elkészítéséhez; és hogy milyen izgalmas utat jár be egy üveg kanadai whiskey, mielőtt a bolt polcára kerül.

    Ugrás a filmhez
  • 19.30

    Tényleg így készül?!

    12+12+
    +

    Gyömbérkeksz és almalé, 1. évad | 6. epizód

    A filmből többek közt megtudjuk, hogy mi az összefüggés a súrlódás és a gyömbérkeksz egészségessége között; és hogy egy világszerte kedvelt desszert miként indult hódító útra egy szicíliai család konyhájából.

    Ugrás a filmhez
  • 20.00

    Hitler végórái: Normandiától Berlinig

    16+16+
    +

    Náci halálzóna, 2. évad | 3. epizód

    1944. szeptember: Franciaország, Luxemburg és Belgium döntő részének felszabadítása után a szövetségesek nagyszabású offenzívát indítanak Nyugat-Hollandia visszaszerzésére és a Ruhr-vidék bekerítésére. A Bernard Montgomery vezette Market Garden hadműveletbe azonban hiba csúszik, és rengeteg szövetséges katona csapdába esik a náci vonalak mögött.

    Ugrás a filmhez
  • 21.00

    Az Emírségek története

    12+12+
    +

    A sivatag megszelídítői, 1. évad | 1. epizód

    Miként volt képes életben maradni az ember évezredeken át a szélsőséges klímájú Arab-félszigeten? Hogyan néz ki egy igazi oázis vagy karavánszeráj? Az első epizód a régmúltba repíti a nézőket az arab kultúra híres és alig ismert sajátosságaival megismertetve.

    Ugrás a filmhez
  • 22.00

    Európa a magasból

    12+12+
    +

    , 1. évad | 4. epizód

    Ugrás a filmhez
  • 23.00

    II. világháború: A vadon túlélői

    12+12+
    +

    Csapdában Ausztráliában, 1. évad | 5. epizód

    Még a II. világháború idején történt, hogy egy rosszul sikerült bevetés után négy amerikai pilóta az észak-ausztráliai vadonban rekedt. Hogyan sikerült visszajutniuk a civilizációba a világ egyik legelhagyatottabb, ember által alig lakott vidékén át? Az epizódban Hazen Audel megpróbálja újra végigjárni a négy pilóta útját trópusi melegben, mérgeskígyók és emberevő krokodilok között.

    Ugrás a filmhez
  • 00.00

    Kapituláció

    12+12+
    +

    Kapituláció

    A film ritkán – vagy még sose – látott, utólag színessé varázsolt felvételek segítségével a 2. világháború utolsó heteinek eseményeit tárja elénk. Legyen szemtanúja csatáknak, melyek végül békét hoztak, és ismerjen meg diplomáciai titkokat, melyeket eddig sűrű homály borított!

    Ugrás a filmhez
  • 01.00

    Az élet Hitler után

    12+12+
    +

    1. rész, 1. évad | 1. epizód

    1945. május 8.: A második világháború véget ér a Harmadik Birodalom füstölgő romjai között. A világ abban reménykedik, hogy Európa végre fellélegzik, és elkezdheti sebei begyógyítását. Hamar kiderül azonban, hogy a nácik veresége nem jelenti automatikusan a paradicsom eljövetelét, s a béke sok civil számára legalább annyi szenvedéssel jár, mint maga a háború.

  • 02.00

    Az élet Hitler után

    12+12+
    +

    2. rész, 1. évad | 2. epizód

    1945. május 8.: A második világháború véget ér a Harmadik Birodalom füstölgő romjai között. A világ abban reménykedik, hogy Európa végre fellélegzik, és elkezdheti sebei begyógyítását. Hamar kiderül azonban, hogy a nácik veresége nem jelenti automatikusan a paradicsom eljövetelét, s a béke sok civil számára legalább annyi szenvedéssel jár, mint maga a háború.

  • 02.45

    Garázs varázs

    12+12+
    +

    Singer Le Mans, 4. évad | 4. epizód

    Egy hetvenéves farmer garázsában nem mindennapi ritkaság parkol: egy 1934-es Singer Le Mans, mely utoljára 17 éve rótta az utakat gazdája súlyos betegsége miatt. Vajon sikerül-e Timéknek észrevétlenül elcsenni és két hét alatt működőképes állapotba hozni a muzeális kincset?

    Ugrás a filmhez
  • 03.35

    Tabu Amerika

    16+16+
    +

    Különös szenvedélyek, 1. évad | 5. epizód

    Az Egyesült Államok a földkerekség egyik legsokszínűbb és legtoleránsabb országa, ahol a megkövezés és megszólás veszélye nélkül mindenki bátran kiélheti szenvedélyeit – így lehetséges, hogy egy kaliforniai nő az évek során több ezer macskát gyűjtött maga köré; hogy egy értelmiségi házaspár munka után piros műorrot ölt s az utcán bohócruhában mulattatja az embereket; és hogy egy Staten Island-i családanya több mint ötezer darab vörös szemű, sápadt bőrű zombi-babát halmozott fel otthonában.

    Ugrás a filmhez
  • 04.25

    Hitler végórái: Normandiától Berlinig

    16+16+
    +

    Náci halálzóna, 2. évad | 3. epizód

    1944. szeptember: Franciaország, Luxemburg és Belgium döntő részének felszabadítása után a szövetségesek nagyszabású offenzívát indítanak Nyugat-Hollandia visszaszerzésére és a Ruhr-vidék bekerítésére. A Bernard Montgomery vezette Market Garden hadműveletbe azonban hiba csúszik, és rengeteg szövetséges katona csapdába esik a náci vonalak mögött.

    Ugrás a filmhez
  • 05.10

    A nácik bizarr háborúja

    12+12+
    +

    Tömeges krokodiltámadás, 1. évad | 4. epizód

    1945 februárjában hátborzongató tömegtragédiára került sor a burmai hadszíntéren: a szövetségesek elől menekülve ezer japán katona végső kétségbeesésében a parti vízbe vetette magát, ám többé nem kerültek ki élve onnan, mert a tenger tele volt krokodilokkal. Az esetet hetven év múltán is a legsúlyosabb krokodilkatasztrófájaként tartja számon a Guinness Rekordok Könyve.

    Ugrás a filmhez