szerda

november 3.

  • 06.00

    Afrika vad arca

    12+12+
    +

    Harc az utódlásért, 1. évad | 1. epizód

    Minden ösztönök egyik legerősebbje: párt szerezni, és azzal utódokat nemzeni a gének továbbadása és a faj fenntartása érdekében. Ez azonban az állatok világában se egyszerű, s az egyes fajok a legkülönbözőbb, legkülönlegesebb praktikákat fejlesztették ki az ellenkező nem fejének elcsavarására.

    Ugrás a filmhez
  • 07.00

    Afrika vad arca

    12+12+
    +

    Született túlélők, 1. évad | 2. epizód

    Kevés hely van a világon, ahol nehezebb felnevelni egy magatehetetlen, kiszolgáltatott utódot, mint a szélsőséges klímájú, ragadozóktól hemzsegő Botswanában. A szülőknek így nap mint nap meg kell harcolniuk a kicsinyek életben tartásáért – és közben a küzdőképességüket is át kell adniuk nekik.

    Ugrás a filmhez
  • 08.00

    Afrika vad arca

    12+12+
    +

    A vadon építészei, 1. évad | 3. epizód

    Botswanát az ember eddig még szerencsére nem építette tele metropoliszokkal, autópályákkal és logisztikai központokkal – ez azonban nem jelenti azt, hogy a táj érintetlen lenne: a vadvilág ugyanis szintén hajlamos az építkezésre, s ezek a szerkezetek legalább olyan lenyűgözőek és sokszínűek, mint az emberi alkotások.

    Ugrás a filmhez
  • 09.00

    Kicsi óriás

    12+12+
    +

    Kicsi óriás

    A film egy elefántborjú sorsát követi nyomon Kenya leghíresebb táján, a Masai Mara Nemzeti Rezervátumban. Mivel beköszöntött a száraz évszak, a családnak odébb kell állnia, hogy vizet és friss legelőt keressen magának. Bár oroszlánok, vízilovak, sőt emberek is akadályozzák vándorlásukat, a csorda végül mégis célba ér, ezredszer is bebizonyítván, hogy az elefánt okosabb állat, mint gondolnánk, s hogy a család erejére támaszkodva a legnehezebb akadályok is legyőzhetők…

    Ugrás a filmhez
  • 10.00

    Út a hatalomba – egy magányos farkas sikertörténete

    12+12+
    +

    Út a hatalomba – egy magányos farkas sikertörténete

    Egy farkasfalka akkor lehet sikeres a rivális klánokkal a területért és táplálékért vívott harcban, ha tagjai szerepét szigorú hierarchikus rend szabályozza, s az alattvalók vakon engedelmeskednek vezérüknek. Ebből többek közt az következik, hogy a ranglétrán való előrejutás időigényes s kizárólag a falkatagok számára lehetséges vállalkozás. A Yellowstone Nemzeti Parkban egy magányos fekete farkas most mégis megcáfolni látszik az íratlan szabályokat: az utóbbi időben sorba csavarta el a nőstények a fejét, egészen addig, amíg az egyik falkában egészen az alfahímségig vitte. Hogyan csinálta? Hiszen ez totálisan ellentmond a „normális” farkasviselkedésnek?!

  • 11.00

    Harc a falkáért

    12+12+
    +

    Harc a falkáért

    A földkerekség legnagyobb hím oroszlánjai Botswanában élnek – a kifejlett korig azonban hosszú és rögös az út, melyen nyolc kölyökből mindössze egy tud végigmenni. A fiatal állatok ugyanis csak néhány évig élvezik a falka védelmét, idővel a semmiből új falkát kell teremteniük, amire csak annak van reális esélye, aki összefog a fivérével…

    Ugrás a filmhez
  • 12.00

    Az óceánok birodalma

    AllAll
    +

    Ragadozók Édenkertje, 1. évad | 3. epizód

    Bár a korallpolipok apró, alig néhány centiméteres állatok, telepeik jelentős domborzatformáló tényezők. Az általuk alkotott víz alatti hegyek csodálatosan fajgazdag – a szó szoros értelmében sokszínű – élőközösségeknek adnak otthont, az általuk közrezárt csendes medencékben pedig még nősténybálnák is menedékre találnak kicsinyeikkel.

    Ugrás a filmhez
  • 13.00

    Ausztrália szörnyetegei

    12+12+
    +

    Rémálom északon, 1. évad | 1. epizód

    Ausztrália trópusi klímájú északi partvidéke szó szerint hemzseg az élettől – és a haláltól. Ezen a gyönyörű, de vad tájon kis túlzással egyetlen biztonságos pont sincs: a folyókban bordás krokodilok lesnek áldozataikra; a torkolatokban mérgező kockamedúzák teszik életveszélyessé a fürdőzést; a magasból pedig fehérhasú rétisasok csapnak le a legváratlanabb pillanatban.

    Ugrás a filmhez
  • 14.00

    Venom Islands

    +

    The remote islands of Komodo and Rinca in Indonesia harbor a surprising amount of wildlife with a common trait: venom. Perhaps the most famous animal is the Komodo dragon, known for its sheer size. Recent research has shown that, contrary to popular belief, the Komodo dragon produces venom that is released when it bites its prey.

  • 15.00

    A világ leghalálosabb medúzái

    12+12+
    +

    A világ leghalálosabb medúzái

    A medúzákat, melyek olykor nagyobbra nőnek, mint a kék bálna, a leghalálosabb élőlények közt tartják számon a biológusok. Bár nincs se csontjuk, se foguk, se agyuk, a legszélsőségesebb körülmények között is képesek életben maradni – még ott is, ahol más állatok elpusztulnak.

  • 16.00

    Dr. Pol állatklinikája

    12+12+
    +

    Kihűlt eb, 10. évad | 12. epizód

    Az állatok közismerten fittyet hánynak a munkaidőre, így van közülük, amelyik az éjszakai órákra időzíti a bajba kerülést. Egy veszélyesen kihűlt kutyakölyköt a klinika személyzetének kell felmelegítenie.

    Ugrás a filmhez
  • 17.00

    A vadon harcművészei

    12+12+
    +

    Ésszel és erővel, 5. évad | 6. epizód

    A látványos filmben többek közt kicsinyeiket védelmező nőstényeket; életveszélyesen elmérgesedő territoriális harcokat; és táplálékért versengő, a jóllakás érdekében semmitől se visszariadó dögevőket is látunk.

    Ugrás a filmhez
  • 18.00

    Dr. Kelleher egzotikus állatklinikája

    12+12+
    +

    Problémás tojások, 1. évad | 1. epizód

    Dr. Kelleher és munkatársai többek közt egy sündisznót, egy gabonasiklót és egy sarkantyús teknőst is kezelésbe vesznek.

    Ugrás a filmhez
  • 19.00

    Dr. Kelleher egzotikus állatklinikája

    12+12+
    +

    Nyúl a műtőasztalon, 1. évad | 2. epizód

    Dr. Kelleher és kollégái többek közt egy nyúl orrát, egy madár lábát és egy prérikutya fogát is meggyógyítják. A klinika új orvosa, Lauren Thielen pedig megpróbálkozik az első patkánykasztrálásával.

    Ugrás a filmhez
  • 20.00

    Dr. Kelleher egzotikus állatklinikája

    12+12+
    +

    Szélütéses tengerimalac, 1. évad | 3. epizód

    Dr. Kelleher és munkatársai többek közt egy agyvérzéses tengerimalacot, egy letargikus vadászgörényt és egy vérző szájú nimfapapagájt is ellátnak.

    Ugrás a filmhez
  • 21.00

    Dr. Kelleher egzotikus állatklinikája

    12+12+
    +

    Problémás tojások, 1. évad | 1. epizód

    Dr. Kelleher és munkatársai többek közt egy sündisznót, egy gabonasiklót és egy sarkantyús teknőst is kezelésbe vesznek.

    Ugrás a filmhez
  • 22.00

    Dr. Pol állatklinikája

    12+12+
    +

    Otthon, édes otthon, 7. évad | 2. epizód

    Dr. Pol, Diane és Charles Hollandiába utaznak, ám hamar hiányozni kezd nekik az otthon levegője – és amikor végre hazaérnek, még nagyobb lendülettel vetik bele magukat a munkába.

    Ugrás a filmhez
  • 23.00

    Dr. Kelleher egzotikus állatklinikája

    12+12+
    +

    Fürjre lépni tilos, 4. évad | 2. epizód

    Dr. Kelleher annak idején azért alapította a klinikáját, mert különleges és egzotikus esetekre vágyott – hát most megkapta, amiről álmodott, sőt lehet, hogy túl is lőtt a célon... Az epizódban hol vietnami csüngőhasú sertésekkel birkózik, hol agresszív mókusokat igyekszik megfegyelmezni, de kaméleon és tojásból frissen kibújt fürjfióka is akad a páciensei között.

    Ugrás a filmhez
  • 00.00

    A vadon harcművészei

    12+12+
    +

    Ésszel és erővel, 5. évad | 6. epizód

    A látványos filmben többek közt kicsinyeiket védelmező nőstényeket; életveszélyesen elmérgesedő territoriális harcokat; és táplálékért versengő, a jóllakás érdekében semmitől se visszariadó dögevőket is látunk.

    Ugrás a filmhez
  • 01.00

    Dr. Kelleher egzotikus állatklinikája

    12+12+
    +

    Problémás tojások, 1. évad | 1. epizód

    Dr. Kelleher és munkatársai többek közt egy sündisznót, egy gabonasiklót és egy sarkantyús teknőst is kezelésbe vesznek.

    Ugrás a filmhez
  • 02.00

    Afrika vad arca

    12+12+
    +

    Született túlélők, 1. évad | 2. epizód

    Kevés hely van a világon, ahol nehezebb felnevelni egy magatehetetlen, kiszolgáltatott utódot, mint a szélsőséges klímájú, ragadozóktól hemzsegő Botswanában. A szülőknek így nap mint nap meg kell harcolniuk a kicsinyek életben tartásáért – és közben a küzdőképességüket is át kell adniuk nekik.

    Ugrás a filmhez
  • 02.48

    Afrika vad arca

    12+12+
    +

    A vadon építészei, 1. évad | 3. epizód

    Botswanát az ember eddig még szerencsére nem építette tele metropoliszokkal, autópályákkal és logisztikai központokkal – ez azonban nem jelenti azt, hogy a táj érintetlen lenne: a vadvilág ugyanis szintén hajlamos az építkezésre, s ezek a szerkezetek legalább olyan lenyűgözőek és sokszínűek, mint az emberi alkotások.

    Ugrás a filmhez
  • 03.36

    Kicsi óriás

    12+12+
    +

    Kicsi óriás

    A film egy elefántborjú sorsát követi nyomon Kenya leghíresebb táján, a Masai Mara Nemzeti Rezervátumban. Mivel beköszöntött a száraz évszak, a családnak odébb kell állnia, hogy vizet és friss legelőt keressen magának. Bár oroszlánok, vízilovak, sőt emberek is akadályozzák vándorlásukat, a csorda végül mégis célba ér, ezredszer is bebizonyítván, hogy az elefánt okosabb állat, mint gondolnánk, s hogy a család erejére támaszkodva a legnehezebb akadályok is legyőzhetők…

    Ugrás a filmhez
  • 04.24

    Út a hatalomba – egy magányos farkas sikertörténete

    12+12+
    +

    Út a hatalomba – egy magányos farkas sikertörténete

    Egy farkasfalka akkor lehet sikeres a rivális klánokkal a területért és táplálékért vívott harcban, ha tagjai szerepét szigorú hierarchikus rend szabályozza, s az alattvalók vakon engedelmeskednek vezérüknek. Ebből többek közt az következik, hogy a ranglétrán való előrejutás időigényes s kizárólag a falkatagok számára lehetséges vállalkozás. A Yellowstone Nemzeti Parkban egy magányos fekete farkas most mégis megcáfolni látszik az íratlan szabályokat: az utóbbi időben sorba csavarta el a nőstények a fejét, egészen addig, amíg az egyik falkában egészen az alfahímségig vitte. Hogyan csinálta? Hiszen ez totálisan ellentmond a „normális” farkasviselkedésnek?!

  • 05.10