MARS - Utunk a vörös bolygóra!
Makettépítő pályázat
A MARS – Utunk a vörös bolygóra című új sorozatához kapcsolódóan makettépítő pályázatot hirdet a National Geographic Channel magyarországi képviselője, a FOX International Channels Hungary Kft és együttműködő partnere, a Csodák Palotája Nonprofit Kft.
Ez a NatGeo történetének eddigi legnagyobb szabású sorozata, különösen látványos alkotás, amely idén novemberben kerül bemutatásra a világ 171 országában, köztük Magyarországon is. A MARS – Utunk a vörös bolygóra c. sorozat nagyobb részét hazánkban forgatták.
A vörös bolygó mindannyiunk fantáziáját megmozgatja. Sok gyerek és felnőtt elgondolkodott már azon, milyen lehet az élet egy másik planétán. Ezt vizsgálja ez a filmsorozat is, amely naprendszerünk talán legmisztikusabb bolygójáról árul el minden eddig tudhatót, vagy még annál is többet. A MARS – Utunk a vörös bolygóra c. sorozat cselekménye 2033-ban játszódik, és az első Mars-misszió történetét mutatja be. Teszi mindezt napjaink neves tudósaival és mérnökeivel készített izgalmas interjúkkal kiegészítve.
Vajon az emberiség lakhatóvá tudná tenni a Marsot? Felépülhetnek ott is városok, kialakulhat a hétköznapi élet? És egyáltalán, hogyan juthatunk el oda? Ha te is elgondolkodtál már ilyen kérdéseken, biztosan elképzelted már az űrhajót, amivel utazhatnál, vagy képzeletben felépítetted már a Mars-állomást, közlekedtél már a Marson. Most itt az idő, hogy a képzelet valósággá váljon!
Fogj össze osztálytársaiddal, barátaiddal és egy négy fős csapatot alkotva jelentkezzetek a NatGeo MARS – Utunk a vörös bolygóra című pályázatára! Készítsetek makettet a Marsra jutás, vagy a marsi élet kapcsán!
A jelentkező csapatoknak egy maximum 40 X 40 X 40 cm-es makettet kell készíteniük, amely azt tükrözi, hogyan képzelik el a Marsra jutást, vagy az ottani életet. A makett anyaga szabadon választható, kizárólag a mérethatár betartása kötelező.
A pályázaton 5-8. osztályos tanulókból álló, maximum 4 fős csapatok vehetnek részt, egy felkészítő tanárral együtt. A pályázatra egy csapat csak egy pályaművel nevezhet.
Ha nincs még ötletetek, hogy mit készítenétek a pályázatra, látogassatok el a Csodák Palotája Camponába, s ott nézzétek meg az ötletadó, Marssal kapcsolatosan kiállított interaktív eszközöket!
A pályázat menete:
Előjelentkezés: Kérjük, hogy a jelentkezési lapot pontosan kitöltve az info.ngchu@fox.com e-mail címre küldjétek el szeptember 26-ig! További kérdés esetén szintén ezen a címen fordulhattok hozzánk.
I. rész– Makettek beküldése
Az elkészült pályaműveteket 2016. október 15-ig küldjétek el nekünk csapatnévvel ellátva, a kinyomtatott, kitöltött jelentkezési lappal együtt a FOX International Channels Hungary Kft. 1052 Budapest, Vármegye u. 3-5. címre!
II. rész– Kiállítás
A National Geographic Channel magyarországi képviselője és a Csodák Palotája Oktatási vezetője által legjobbnak ítélt 10 pályaművet a Csodák Palotája Playbar előcsarnokában állítjuk ki, 2016. november 2-től 2016. november 30-ig.
Az első 3 helyezett csapatot 2016. október 25-én emailben értesítjük.
III. Eredményhirdetés, ünnepélyes díjátadó
- november 9-én a MARS című sorozat képeiből készült kiállítás megnyitójával egybekötve, ünnepélyes keretek között hirdetünk eredményt, s adjuk át az első három helyezett csapat nyereményét. Ezt követően a díjazottak és családtagjaik a Csodák Palotája Playbar előadótermében premier előtti vetítésen tekinthetik meg a NatGeo MARS – Utunk a vörös bolygóra című sorozat első epizódját. Az esemény sajtónyilvános.
A pályázat díjazása:
Minden résztvevő csapattagnak és felkészítő tanáruknak 1-1 egyedi NatGeo jegyzettömböt és tollat, illetve a Csodák Palotája által felajánlott logikai játékot küldünk.
Az első három helyezett csapat tagjainak és felkészítő tanáruknak NatGeo ajándékcsomagot adunk át.
FŐDÍJAK:
Az I. helyezett csapat tagjainak és felkészítő tanáruknak nyereménye: egy közösen eltölthető, 2 éjszakás hosszú hétvége Bakonybélben, teljes ellátással, és a Pannon Csillagda exkluzív meglátogatásával. A Csillagda nappali programja során az interaktív kiállítás bejárása csillagász tárlatvezetéssel illetve az új Mars útikalauz stopposoknak című 3D-s film megtekintésével és derült idő esetén a Nap távcsöves megfigyelése. Az esti program során a távcsövek kezelésének bemutatása után a Csillagda kollégáinak segítségével a Mars bolygó és további érdekes égitestek megkeresése az éjszakai égen.
A II. helyezett csapat tagjainak és felkészítő tanáruknak nyereménye: 1-1 családi jegy a Csodák Palotája Camponába.
A III. helyezett csapat tagjainak és felkészítő tanáruknak nyereménye: 1-1 szabadulószoba belépő a Csodák Palotája Playbarba, melyet közösen használhatnak fel.
A jelentkezési lapot mellékletben itt találod. A pályázati kiírás a NatGeo Facebook oldalán is elérhető - https://www.facebook.com/NGCHU.
A pályázatra beérkező pályaművekről folyamatosan osztunk meg részleteket Facebook oldalunkon. A pályázattal kapcsolatos információkat e-mailen küldjük meg a résztvevőknek. A pályázat lezárása után a makettek igény szerint átvehetők (egyeztetés e-mailen). Az át nem vett maketteket 2016. december 31. után nem őrizzük tovább.
Az I. helyezett díját a Pannon Csillagda biztosítja: www.csillagda.net
A pályázat együttműködő partnere a Csodák Palotája, amelyről itt találhatsz információt: www.csopa.hu