Jacques Cartier 1534-től több expedíciót is vezetett a később Új-Franciaországnak elnevezett területre. Bár állandó telepet nem sikerült létrehoznia, ő készítette az első pontos és részletes térképet a Szent Lőrinc-folyó mentén fekvő területekről. A képen Cartier keresztállítási ünnepségen vesz részt Stadacona faluban (melynek helyén ma Québec városa áll).
FOTÓ: DEAGOSTINI, GETTY
A 16. századtól francia prémkereskedők és házasulandó hajadonok özönlötték el a gyarmatokat – feszültséget szítva az őslakosokkal.
FRANCIAORSZÁG ÉVEKEN ÁT KACÉRKODOTT az Újvilággal, állandó telepet azonban sokáig nem tudott ott létrehozni. A francia gyarmatosítók a 16. és a 18. század között végül megvetették a lábukat ezen a vad, de erőforrásokban gazdag vidéken, fontos előretolt állássá téve azt. Új-Franciaország, ahogyan akkoriban Észak-Amerikának ez a részét hívták, öt nagy kolóniából állt, melyek az északi Hudson-öböltől dél felé egészen a Mexikói-öbölig húzódtak. A terület katonák, prémkereskedők és fiatal, a francia korona által a régió benépesítésére áthajóztatott hajadonok otthonává vált; és persze az őslakos népcsoportok is ott voltak, melyek évezredek óta lakták ezt a tájat.
A National Geographic Kérgesszívűek című nyolcrészes, 2020 augusztusában bemutatandó új sorozata az új-franciaországi telepesek viszontagságos, küzdelmekkel és feszültségekkel teli életét mutatja be. Az Annie Proulx bestsellerén alapuló történet az 1690-es évekbe repít vissza minket, amikor egy tömegmészárlás a társadalmi feszültség eszkalálódásával és az egész régió lángba borulásával fenyeget.
Milyen volt az élet Új-Franciaországban? A következőkben betekintést kapunk a terület történelmébe és kultúrájába, elsősorban a legnépesebb és gazdaságilag legerősebb kolóniára fókuszálva. Jóllehet csak 1608 és 1763 között létezett, a Kanada nevet viselő gyarmat saját nyelvet, kultúrát és történelmet tudhatott a magáénak – melyek fontos szerepet játszottak a modern Kanada alapjainak megvetésében.
Új-Franciaország eredete
Jacques Cartier 1534-től több expedíciót is vezetett a Szent Lőrinc-folyó torkolatvidékére – állandó telepet azonban nem sikerült létrehoznia, s a terület természeti erőforrásainak kiaknázásra irányuló kísérletei is kudarcba fulladtak. Így, miután összetűzésbe került a helyi irokéz indiánokkal, visszatért Franciaországba.
Samuel de Champlain alapította Québec városát az akkoriban Kanada néven ismert tartomány területén.
FOTÓ: ART COLLECTION 2, ALAMY
Félszáz év telt el, míg Franciaország ismét próbálkozott. 1604-ben francia telepesek létrehozták Acadia nevű kolóniájukat a Szent Lőrinc-öböl partján, – négy évvel később pedig Samuel de Champlain felfedező a Szent Lőrinc-folyó partján megalapította Québec városát, mely utóbb a kanadai gyarmat legnagyobb településévé vált.
Champlain terve az volt, hogy telepeseket és kereskedőket vonz a régióba, kihasználva annak természeti erőforrásait – melyek közül az erdőkben élő hatalmas számú szőrmés állat kecsegtetett a legnagyobb haszonnal. Champlain álma azonban sokáig álom maradt a gyarmatosítók alacsony száma, a terület nehéz megközelíthetősége és az irokézekkel való folyamatos konfliktusok miatt.
A kolónia kezdeti időszaka
Az élet nem volt könnyű Kanadában, – az európai gyarmatosítókat alaposan próbára tették a régió zord telei és civilizálatlan vadsága. A telepesek főként a mezőgazdaságra és a szőrmekereskedelemre támaszkodhattak, emiatt azonban újra és újra szembekerültek a területet évezredek óta lakó, a szülőföldjüket foggal-körömmel védő indiánokkal.
KÉRGESSZÍVŰEK: ÚJ TÖRTÉNELMI SOROZAT
Franciaországból egymás után érkeznek a telepeshajók az Újvilágba, fedélzetükön szabad életre és meggazdagodásra vágyó férfiakkal – valamint a király leányaival, akiket XIV. Lajos küld a gyarmat benépesítésére. A történet szereplői a múltjuk elől menekülnek, de csalódniuk kell, mert az óceán túloldalán is harc, rivalizálás és önös érdekek kusza szövedéke várja őket… Bemutató: 2020. augusztus 2-tól vasárnaponként 22.00-kor dupla részekkel.
A mai Kanada területén – komplex és szofisztikált társadalmakban – irokézek éltek, kereskedelmi útvonalaik keresztül-kasul behálózták a területet. Valamikor a 15. század előtt – még az európaiak 1608-as megérkezését megelőzően – az öt irokéz népcsoport (a kajuga, a mohauk, az oneida, az onandagá és a szeneka) törzsszövetséget, ún. ligát hozott létre, melyet a Haudenosaunee („a hosszúház népe”) Öt Nemzetének neveztek. Az irokézek, amellett, hogy védték a területüket az idegenektől, együtt is működtek velük, s az idő múlásával egyre függőbbé váltak tőlük egzisztenciálisan. Az őslakók minden csínját-bínját ismerték a hódok és más állatok elejtésének és megnyúzásának, így az első időkben a gyarmatok prémtermelésének szinte egésze tőlük származott – az európaiak ruhákkal, fegyverekkel és a különböző fémtárgyakkal fizettek értük.
A prémkereskedelem mind a franciák, mind az őslakók számára jövedelmező üzletnek bizonyult – idővel mégis rivalizáció, erőszak és végül háború kiváltójává vált közöttük, amint a természetpusztító tevékenység egyre erősebben rányomta a bélyegét a környezetre, a gazdaságra és az őshonos népcsoportok életmódjára és hagyományaira.
Feszültség és erőszak
Az irokézek – akár a többi őslakos népcsoport tagjai – a tradícióknak megfelelően közösen használták a vadászterületeket, csak annyi vadat ejtettek el, amennyi a túlélésükhöz szükséges volt, és spirituális tisztelettel viseltettek az állatok és a természet felé. A gyarmatosítóknak azonban több prémre volt szüksége, mint ami az ősi törvények betartásával megszerezhető volt, így az őslakosok idővel megsokszorozták az elejtett állatok számát, s az addiginál jóval nagyobb távolságokat jártak be – és ezzel a társadalmuk elindult az individualizáció útján.
A túlvadászás hatására megritkult a hód- és szarvasállomány az erdőben, így az irokézek megpróbáltak újabb és újabb vadász- és csapdázó területeket szerezni. Az 1630-as, 1640-es évektől egyre gyakrabban keveredtek konfliktusba a rivális őslakos népcsoportokkal, sőt, egy idő után a szövetségeseiket, köztük a francia telepeseket is megtámadták.